Út a pokolba - Lélekfoszlányok Nyolcadik lépés

A lány nem tudta volna megmondani, hogy Drake vagy Nico lett sápadtabb. 

– Hogy... micsoda? – nyögte ki a két fiú egyszerre. Machidiel kissé félre döntött fejjel nézett Nicora. Aki hol a nőre, hol Drake-re pislogott. 

– Nem mondta el neked Ambriel miért kell védelmezned? – A fiú hevesen megrázta a fejét. – Hm... Nos, igen, hallottam, hogy Ambriel az utóbbi években elég érdekesen viselkedik a Védelmezőivel. Titkolózik. De hogy miért, azt csak ő tudja megmondani. 

– Nos, már ő sem – szólalt meg halkan Lexi. Machidiel rámeredt, de a lánynak nem kellett semmit sem mondani, mert a nő kiolvasta a tekintetéből. 

– Értem – sóhajtotta. – Azt hittem, azért értetek ide, mielőtt elvéreztem volna, mert ő elért hozzátok. 

– Sajnos nem – rázta a fejét Lexi. – Mi történt itt tegnap éjjel? 

Az angyal lassan végignézett a négy fiatalon. 

– Üljünk le odabent – mondta halkan. – Lassan lemegy a nap, és itt még a varjaknak is túl éles hallása van. – Az említett madár éppen ebben a pillanatban emelkedett a levegő az egyik közeli fáról. – Odabent nagyobb biztonságban vagyunk. 

Lexi maradt a végére, hogy becsukja a teraszra vezető üvegajtót. A zár halkan kattant egyet, ő mégsem mozdult onnan. A két madarat nézte, amik éppen akkor szálltak le a korlátra. Az egyik egy fekete varjú, a másik egy hófehér galamb. Bármelyikre is nézett kirázta a hideg. Úgy érezte, mind a két állat figyeli, tekintetükben értelem csillant, miközben ott üldögéltek. Majd Lunát figyelte, akiről meg volt győződve, hogy Sabrinával együtt az előbb ment be a háza. Most mégis a szék lábak között osonva közeledett a két madárhoz. Egy pillanatra hátranézett egyenesen Lexi szemébe, mintha engedélyt kért volna. Aztán egy szempillantásnyi idő alatt a galambnál termett és megragadta, hogy átugorjon vele a korláton. A varjú felkárogott, de inkább tűnt nevetésnek. Nico torokköszörülésére hátrafordult. 

– Csatlakozol végre hozzánk? 

A lány nem szólt semmit, csak leült a Drake-hez legközelebb lévő fotelbe. A fiú, úgy tűnt, nem képes egy helyben ülni, inkább a kandalló párkányra támaszkodva állt, ujjaival türelmetlenül dobolt a fán. 

– Tudom gyerekek, hogy ezernyi kérdésetek van és a legfontosabb számotokra, hogy mi történik, és bár válaszolni tudnék – sóhajtotta Machidiel. – De félek, én sem tudok sokkal többet, mint ti. Pár nappal ezelőtt jött az üzenet, hogy tegnap este legyünk itt, mert valami szörnyű készül a védelmezők ellen. Tízen vagy tizenketten voltak itt, mikor én megérkeztem. 

– Téged miért hívtak? Ha jól tudom nincs egyetlen Védelmeződ sem – szólt közbe Lexi. A nő meleg, de szomorú mosolyt küldött felé. 

– Miattad jöttem. Azt üzenték veszélyben vagy és azután, ami Victoriával történt... hogy akkor nem tudtam semmit tenni... nem hagyhattalak védelem nélkül – mondta Machidiel.

– Ki küldte az üzenet? – kérdezte Nico. 

– Mindenkinek más angyal, mindenkinek olyan, akiben megbízott – felelte Machidiel. – Mire gyanús lett, már késő volt. Nekem épp Ambriel küldte elvileg a levelet, de amikor itt találkoztunk és kérdőre vontam, ő azt mondta nem tud semmiről, sőt megmutatta, neki az én aláírásommal küldték. De akkor már mindegy volt. A démonok úgy lepték el a házat, mint a hangyák. Túl sokan és túl erősek voltak ahhoz, hogy ennyien szembeszálljunk velük.

– Viszont Ambiel holttestén kívül egyet sem találtunk – jegyezte meg Sabrina. – Akkor mégis hova tűntek? 

Machidiel elsápadva kapta a lányra a tekintetét. 

– Nem haltak meg? 

– Egyedül téged és őt találtuk itt, mikor megérkeztünk – felelte Nico. – Ha a többiek meghaltak és elvitték a testüket, akkor őt miért hagyták itt? 

– Figyelmeztetésnek? – kérdezett közbe Sabrina. 

– Sokkal sokkolóbb lett volna, ha az összes testet itt hagyja – mondta Nico. – Szerintem élve vitték magukkal az angyalokat. Hiszen itt is rendben működik az angyalmágia, amit Machidiel sérülten nem hiszem, hogy fent tud tartani. 

– És ha csak visszamenekültek az égbe? – kérdezte Sabrina, majd a vele szemben ülő nőre nézett. – Mármint... bocsáss meg... nem ismerem az angyalokat, de... elképzelhető? 

– Lehetne, ha vissza tudtak volna jutni – sóhajtotta Machidiel. – De nem lehet. Próbáltam, feljutni az égbe, már akkor, amikor vártam, hogy megérkezzetek, illetve nem rég, mikor felébredtem. Ott meg tudtam volna gyógyítani a szárnyam. De nem engednek be. Ismeretlen erő visszalök a Földre, mielőtt egyáltalán eljutnék az ajtóhoz. 

– És Isten? – kérdezte Lexi. 

– Nem válaszol – suttogta Machidiel. – Olyan... olyan, mintha megszakadt volna köztünk a kapocs.

Feszült csönd telepedett a nappaliban, ahol a világosságot, lassan átvette a félhomály. Mindegyikük kerülte a másik tekintetét. Volt, aki az asztalra meredt, valaki a saját kezére vagy a könyvespolcra. Csak ne kelljen a másikra nézni és látni a szemében a félelmet, a kétségbeesést vagy a lemondást.   

– Ezek szerint az a kevés Védelmező, aki túlélte, az is egyedül maradt. Magunkra vagyunk utalva – mondta csendesen Nico. – Ha a Sátán még egyszer rátámad úgy a világra, mint tegnap, akkor esélyünk se lesz. Már most lemondhatunk a Földről. 

– Valahogy úgy érzem, hogy ez nem ilyen egyszerű – mondta Sabrina, mire mindenki ránézett. – Vegyétek boszorkányi megérzésnek, de szerintem ez nem csak a Föld vagy a többi világ elpusztításáról szól. Itt valami más terv bújik meg a háttérben. Nem véletlenül ölték vagy vakították meg a látókat. Ez csak a kezdet. 

– Nem nyugtattál meg – gúnyolódott Drake. 

– Nem is akartalak – szakította el a tekintetét végre az ablaktól Sabrina. –  Ez csupán... nem tudom... A vérembe érzem, hogy ez nem csak arról szól, amit látunk. 

– Egyetértek veled – bólintott Lexi. – Ahhoz, hogy elpusztítsa a Földet nem kellenék      sem én, sem Drake. És... miért állt meg itt? Volt még napkeltéig idejük, mégis eltűntek egyik pillanatról a másikra. Miért hagyta félbe? 

Sabrina egyetértően bólogatott, majd az ajtó felé pillantott, ami az előtérbe vezetett. 

– Azt hiszem, be kell rekesztenünk ezt a megbeszélést. Vendégünk jött. 

Nico felpattant a kanapéról és az ajtó melletti képernyőhöz sietett. Miután bekapcsolta és ráközelített a bejárati ajtóhoz, ami előtt épp most állt meg egy autó, felszisszent. 

– Serafina néni! – Majd további szó nélkül ott hagyta a többieket. Sabrina felvonta az egyik szemöldökét és Lexihez fordult. 

– Serafina néni?! 

– Nem mondtam, hogy Nico Serafina Rain unokaöccse? – A lány döbbenten meredt a barátnőjére. – Meglepődtél? – mosolygott rá Lexi. 

– Azon lepődtem meg, hogy te ettől függetlenül barátkozol vele – vágta oda Sabrina. – Hiszen ő volt az egyik azok közül, akik annak idején döntöttek. Sőt ő a tanács vezetője. 

– Szerencsére Nico nem olyan, mint a nagynénje – felelte Lexi. – Sokkal lojálisabb volt mindig is a Braver családhoz, mint a sajátjához. 

– Kutya legyek, ha értelek titeket – morogta Sabrina. 

– Apám is itt volt tegnap este? – szólalt meg hirtelen Drake, mire a három nő ránézett. Machidiel már nyitotta a száját, hogy mondjon valami, mikor Sabrina megállította. 

– Csak egy pillanat. – Halkan mormogott maga előtt valamit, mire a folyosóra vezető ajtó lassan becsukódott. A kilincs körül vörösen szikrázott a varázserő. – Csakhogy, amíg Nico lefoglalja a drága elnöknőnket, nyugodtan beszélgethessünk. Már ha, nem zavar, hogy itt vagyok – nézett a lány Drake-re, aki megrázta a fejét. 

– Mivel nem sokkal ezelőtt az apád íját fogtad a kezedben, valószínűleg itt volt, bár nem találkoztam vele. Hael elég... hogy is mondjam? Magának való. Szeret félre húzódni a többiektől. 

– Hael az apja? – döbbent meg Lexi. – Emlékszem rá. Tényleg elég különc, de mivel ő a művészi ihlet angyala, nem csodálkoztam. De hogy ő... egy emberrel? 

– Azt hitted, csak a te édesanyád szeretett bele egy emberbe? – nézett rá Machidiel, majd mosolyogva megrázta a fejét. – Bár mindenki igyekszik elhallgatni, de sok angyal kezdett viszonyba emberrel, boszorkánnyal, vagy bármilyen más lénnyel a világokból. Akár a saját Védelmezőikkel is. 

– Ezek szerint Isten elég nyitott az ilyen kérdésekben – jegyezte meg Sabrina. 

– Isten sosem tiltotta meg, hogy az angyalai szeressenek – felelte Machidiel. – A szerelem vagy a szeretet neki tetsző érzések, így sosem állt az útjukba. – Az angyal Drake-re nézett. – Hael nagyon szeretett téged és az anyádat is, viszont sajnos még Isten is úgy gondolta rossz nőbe szeretett bele, így nem engedte, hogy együtt legyenek. És nem engedte, hogy ő vagy anyád neveljen. Hael tudta, hogy a szüleid jó emberek, hogy sosem lehet saját gyerekük és, hogy ha te nem kerülsz hozzájuk, a nevelőanyád talán sosem dolgozza fel a halva született babáját. Tudta, hogy szeretni fognak téged és így is volt. 

– Igen – suttogta Drake. – Tényleg szerettek. Sosem mondták vagy éreztették, hogy talált gyerek vagyok. 

– Mert sajátjukként szerettek. Hael hiába küldött pénzt a tanítatásodra az egyik Védelmezőjével, sosem nyúltak hozzá, ahogy te sem tetted. Jót tett veled és velük is, de bántotta, hogy nem lehet veled kapcsolata. 

– És az anyám? Róla tudsz valamit? – Machidiel elkomorodva nézett a fiúra. 

– Biztos, hogy tudni akarod? Talán jobb lenne, ha... ha továbbra is a nevelő szüleidet tekintenéd a szüleidnek. Ez... 

– Tudni akarom – jelentette ki Drake. – Már elkezdtük, fejezzük is be. 

– Rendben – sóhajtotta Machidiel. – Mikor apád megismerkedett Leraval, az anyáddal, senki sem sejtett semmit. Boszorkánynak adta ki magát és meg sem fordult senki fejében, hogy ez nem igaz. Nem tett semmi rosszat, boszorkányok között élt, akik teljes mértékig elfogadták. Aztán terhes lett, és Hael és Lera is sokkal idegesebb volt, mint indokolt lett volna. Gyanítom, hogy apád végig tudta ki ő és nem érdekelte, pedig gondolhatta, hogy ebből baj lesz. 

– Miért, ki volt Lera igazából? – kérdezte Lexi. 

– Lera egy boszorkány és a Sátán lánya. – Machidiel bejelentése után, nem hogy a levegő megállt, de a három fiatal szívverése is kihagyott egy ütemet. Sabrina és Lexi egymásra meredt és egy villanásra mind a kettőjüknek eszébe jutott a fekete boríték és az azon lévő szavak. 

 – Hogy... micsoda? – törte meg a csendet Lexi. 

– Nos, drágám – sóhajtotta Machidiel. – A szerelmed, egy angyal fia és közben a Sátán unokája. 

– Azt a rohadt... – nyögte Sabrina. Lexi a fiúra kapta a tekintetét, aki fal fehérre sápadtan állt a kandalló előtt. Az ujjai már nem vertek furcsa ritmust a párkányon, viszont feltűnően remegtek. A lány felpattant és hozzá ugrott, majd megfogva a kezét a fotelhez vezette és leültette. Drake a könyökére támaszkodott és a kezébe temette az arcát. 

– Azt hiszem, rosszul leszek – suttogta rekedten. 

– Nem leszel – mondta neki Lexi, miközben leült a fotel karfájára és a fiú hátát simogatta. – Nincsen semmi baj. 

– Már hogyne lenne – nyögte Drake. – A Sátán a nagyapám. 

– Ha viszont az apád oldalát nézzük, vehetjük úgy, hogy Isten is az. Hiszen ő teremtette az angyalokat – mondta Sabrina. – Azért ez nem semmi felállás. 

– Valóban – bólintott Machidiel. – Ezért is keltett felzúdulást, amikor Drake megszületett. Lucifer magának követelte a gyereket, de Lera nem engedte. Mivel őt eddig az anyja nevelte, felajánlotta, hogy elmegy ő Luciferrel, csak hagyja békén a gyereket. Hael kezébe nyomta a babát és eltűnt. Azóta sem tudjuk, mi van vele. Senki sem beszél róla. Hael aztán elmondta Istennek mi történt, ő pedig úgy döntött, hogy leküldi a gyereket a Földre. Védelmezők vigyázták minden lépését. 

– Így jön a képbe Nico – bólintott Lexi. 

– Igen. Drake előző Védelmezője meghalt. Idős volt már, ideje volt megpihennie. Nico pedig fiatal és jó Védelmező – mondta Machidiel. – Viszont azt hittem, hogy elmondták neki, miért kell rá vigyáznia. 

– Isten úgy gondolta, a Sátán nem mondott le Drake-ről? – kérdezte Sabrina. 

– Lucifer kiszámíthatatlan – vont vállat Machidiel. – Sosem lehet tudni, mi jut eszébe. 

– Mert gonosz és őrült – bólintott Sabrina. 

– Semmi és senki sem eredendően gonosz. Mindenkit a körülmények tesznek gonosszá vagy őrültté – mondta Machidiel. 

– Valamiért mégis letaszítatott a mennyből. 

– Az okot csak Isten és Lucifer ismeri – mondta Machidiel. A kilincs először csak lenyomódott, majd valaki rázni kezdte. Végül Nico bedörömbölt és megkérdezte mi a fene történik odabent. 

– Machidiel, a tanács mennyit tudhat arról kicsoda Drake? – kérdezte Lexi. 

– Valószínűleg semennyit. Minden Védelmező a saját angyalától kapja a feladatokat és ezt sosem írjuk le sehova. Mivel Nico-nak se mondta el Ambiel, hogy miért vigyázzon Drake-re, valószínűleg az elődjének sem mondta el. Így elmondani se tudták senkinek. A tanács nem tudhat semmit. 

– Akkor ez maradjon is így – mondta Lexi. – Egyetértetek? – Az angyal és Sabrina bólintottak. A lány ezután finoman elhúzta a fiú arca előtt      a kezét. – Drake, kérlek, próbálj meg egy kicsit úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. Ezt nem szabad megtudnia Serafinának. Érted? 

– Értem – fújta ki lassan a levegőt Drake. A szín lassan visszatért az arcába. 

– Serafina nem ismer téged, így nem is fogja észrevenni, hogy gond van, de ne hagyd magad provokálni. Akármit is mondd, ne borulj ki – mondta Lexi, miközben Drake hátradőlt a fotelba. 

– Remélem, te is megfogadod a saját tanácsod – jegyezte meg Sabrina. 

– Te meg próbáld meg visszafogni magad – morogta Lexi, miközben Drake      átölelte a derekát. 

– Megteszek minden tőlem telhetőt – mondta Sabrina. – De csodát ne várj. Legszívesebben élve megsütném ezt a nőt. 

– Az nem lenne elég kegyetlen – morogta az orra alatt Lexi, mikor a lány csettintett egyet és az ajtó kitárult. 

– Na, végre, hogy hajlandóak vagytok beengedni – csattant fel rögtön egy rekedt hang. Lexi ránézett az ajtóban álló nőre. Megöregedtél Serafina Rain, és az évek nem voltak kegyesek hozzád. Szaladt át a gondolat a fején. Bár a nő még mindig nádszál karcsú volt és egyenes derékkal állt. Az arcát ezernyi ránc és anyajegy csúfította el. A bőre mindenhol megereszkedett és májfoltokkal volt tele, mindegy volt mennyire próbálta ruha alá rejteni. Az ujjai szemmel láthatóan remegtek. Ősz, vékony szálú haját ugyan belekényszerítette egy szoros kontyba, de fele annyi se volt, mint amire Lexi emlékezett. Csupán árnyéka volt annak a nőnek, aki annak idején kimondta rájuk az ítéletet. Aztán a pillantása Nicora vándorolt, aki a dühtől sápadtan állt a nő mellett. Látta azt is, hogy olyan gyilkos szikrák pattognak körülöttük és olyan tekintetet vet a nagynénjére, mintha itt helyben akarná megfojtani. – Mégis mi folyik itt? 

– Semmi olyan, amihez magának köze lenne – felelte hidegen Lexi. 

– Lexi Braver – nézett rá jéghideg kék szemeivel a nő. – Pontosan ugyanolyan tiszteletlen vagy, mint annak idején a húgod.

– Nem hiszem, hogy maga bármivel is kiérdemelte volna a tiszteletem – mondta Lexi. – A gyűlöletem, annál inkább.

– Csak a gyenge jellemek gyűlölnek. 

– Vagy inkább azok, akiket összetörtek. 

     A nő rámeredt és talán egy másodpercnyi villanásra úgy tűnt megbánás költözik a tekintetébe, de úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Aztán a tekintete Drake-re, majd Sabrinára szegeződött. 

– Nicolas, magyarázatot várok! – csattant fel Serafina. – Mit keresnek ezek ebben a védett házban? 

– Ezek? – szisszent Sabrina. Nico viszont hallgatott. A csöndben feszültség szikrázott a levegőben, kockáztatva, hogy mindjárt lángra lobban. 

– Nos? 

– Maga szerint már nem vagyok Védelmező – mondta jegesen Nico. – Így arra sem utasíthat, hogy válaszoljak. 

     A nő meglepődve fordult felé. 

– Amíg holnap a tanács ki nem mondja egyöntetűen, addig az vagy. Szóval választ várok! 

– Ó valóban? – gúnyolódott Nico. – Az előbb még nem ezt mondta.

– Eltűnt a jeled. 

– Meghalt az angyalom – kiáltotta Nico. 

– Az lényegtelen – legyintett Serafina. 

– Serafina Rain! – csattant fel Machidiel és a hangjába, minden bútor beleremegett. – Maga kezd túlmenni minden határon. – A nő pillantása az angyalra vándorolt, majd kapkodva mélyen meghajolt. 

– Bocsásson meg, nem vettem észre, hogy itt van. 

– Ami mindent elárul magáról – állt fel mérgesen a kanapéról. Még törött szárnnyal is olyan felsőbbségesen állt, mintha nem is egy alacsony nő lenne előttük. Szinte megnőtt, a teste fényesen ragyogott. – Ha már annyira kíváncsi, akkor elmondom magának én. Lexi Bravert és Drake Light-ot démonok támadták meg az éjjel, ahogy az angyalokat is. Nicolas és Sabrina kisasszony előbb nekik segítettek, majd miután ideértek nekem. 

– Értem, asszonyom – bólintott alázatosan Serafina. – Viszont nincs joguk itt tartózkodni. 

– Több joguk van itt lenni, mint magának. Ezek a gyerekek megmentették az életemet. 

– Az egyik ember, a másik boszorkány, a Braver leányról meg ne is beszéljünk... 

– A Braver leány az én keresztlányom, úgyhogy jól gondolja meg, hogyan beszél róla vagy vele – mondta Machidiel, mire Lexi gúnyosan elmosolyodott. – Megismétlem, bár úgy tudtam a hallásának semmi baja. Ezek a gyerekek megmentették az életemet. Nem hiszem el, hogy magának jelenleg az a legnagyobb problémája, hogy itt vannak. Angyalok tűntek el és gyilkoltattak meg. 

– Éppen ezért kell... 

– Hogy itt maradjanak. Tekintse őket a személyes testőrségemnek, ha az megnyugtatja a lelkét. De ők itt maradnak. 

– Holnapra a tanács ide jön és nekik nincs joguk... – kezdett bele újra a nő, de Machidiel eléje lépett. 

– Nem hiszem, hogy pont magának kell elmagyaráznom, miért bünteti az Isten – magasodott fölé Machididel, mivel Serafina szinte a szemük láttára hajlott meg.  – Ne tetézze!

  – De... 

– Vitatkozhat, amennyit csak akar, a dolgon nem fog változtatni. Mivel ez a ház az angyalok tulajdona és itt jelenleg én vagyok az egyetlen angyal, az van, amit én mondok. A gyerekek maradnak. Ha zavarják magát, akkor elmehet és kereshet más szállást. 

– Értettem, asszonyom – felelte Serafina meghunyászkodva. Nico közben odasétált Lexiékhez, majd odasúgta nekik. 

– Majd, ha végre hármasban maradunk mondjátok el mi történt. – Lexi a fiúra kapta a tekintetét. – Látom, hogy van valami. – A lány végül csak bólintott. 

– Hahó! – hallatszott a bejárat felő     l egy ismeretlen hang. 

– Úgy látszik, újabb Védelmező érkezett – jegyezte meg Machidiel. – Ha már annyira vezetőnek tartja magát, akkor vegye fel a háziasszony szerepét és fogadja őket. – Serafina összerezzent, de nem szólt semmit, csak kimérten bólintott. – És ha meghallom, hogy maga vagy bármelyik Védelmező tiszteletlenül beszél a keresztlányommal vagy a barátaival garantálom, hogy nem sokáig marad már elnöknő. 

Újabb kimért bólintás után a nő kihúzta magát és az ajtóhoz vonult, majd már-már tüntetőleg hangosan becsukta maga mögött.  

– Te éppen most fenyegetted meg – jegyezte meg Lexi. – Szabad egyáltalán nektek ilyet? 

– Olyan sok minden felborult – mondta halkan Machidiel. – Nem hiszem, hogy Isten jelenleg éppen azzal törődik, kivel, hogy beszélek. Ez a nő, pedig kifejezetten nem kedves egyikőnk szívének sem.

– Ezek szerint az angyalok is gyűlölhetnek? – kérdezte Sabrina. 

– Azt azért nem mondanám. De amit ez a nő és a tanács művelt... Amit Victoriával tettek, ahhoz nem volt joguk. – Ugyan nem fordult Lexi felé, de tudta, hogy a húga nevének említésére összerándult. – Isten már sajnos túl későn értesült a dologról és már nem tudott mit tenni. Ahhoz már olyan erő kellett volna, ami nem az övé és sosem volt. De megbüntette őket. 

– Hogyan? – kérdezte Nico.

– Lassan ölő betegséggel, állandó fájdalommal. Serafina ugyan próbálja tartani magát, de haldoklik. Alig egy éve van hátra. – Nico ugyan felszisszent, de nem mondott semmit. – Hamarosan a tanács összes tagja meghal. 

– És lehet az összes angyal is! – A sötét hang nem szólt sehonnan, mégis ide-oda csapódott a szobában. A hátborzongató nevetés életre keltette a szobában megbújt sötétséget, ami észrevétlenül lopódzott közéjük. Aztán minden olyan gyorsan történt. Sötét örvény      nyílt közvetlenül Machidiel lába alatt. Nico az angyal felé mozdult. Sabrina, Lexi és Drake felpattant ültéből. Ezzel egy időben mindannyiuk tetoválása éles fehér fénnyel árasztotta el a szobát. Az angyal elhalt sikolya után csend lett. A négy fiatal zihálva állt a szobában. Kintről Luna nyávogása és két éles madárhang keveredett össze. Végül a fehér galamb nekicsapódott az üvegajtónak. Sötét vért kenve az üvegre lassan lecsúszott a földre. 

– Lexi – Sabrina remegő kézzel mutatott az asztalon fekvő fehér borítékra. Lexi olyan óvatosan vette fel, mintha attól félne, megégeti. A papírra vetett három szótól összerándult a gyomra és félelem költözött a szívébe. 

 

Alexandrina!

Indulj! 

Várlak!