Út a pokolba - Lélekfoszlányok Hetedik lépés

Hetedik lépés 

Mire visszaértek Sabrina már ebédet főzött a konyhában. Úgy tűnt semmi nyoma nem maradt az éjszakai rémálomnak vagy a harcnak, amiben szinte teljesen elhasználta az összes varázserejét. Széles mosollyal köszöntötte őket, amikor beléptek és magához szorította a doromboló macskát, aki szinte azonnal nála termett. 

– Sziasztok! Na, mi újság van a városban? – Amikor azonban senki sem viszonozta a mosolyát elkomorult. – Ennyire nagy a baj? 

– Nagyobb, mint gondoltuk – rogyott le sóhajtva a székre Lexi. 

Felváltva elmondták Sabrinának, mit láttak és mit derítettek ki. Lexi az asztal közepére dobta a leveleket. A szíve mélyén remélte, hogy Nico talán többet tud nála, de azon kívül, hogy felismerte Dark kézírását és azzal egy időben szomorúság lobbant a szemében, nem jutottak előrébb. Sabrina elgondolkodva simogatta Lunát a pultra támaszkodva.

– Szóval röviden és tömören: az angyalokat megtámadták az éjjel, a Védelmezőket lefoglalták vagy úgy, hogy őket támadták meg, vagy azt, akit védelmeztek. Démonok szálltak meg városokat, hogy megöljenek, akit tudnak. Maguknak akarták Drake-t és Lexit. Az angyalok vagy eltűntek, vagy meghaltak. Istenről pedig senki sem tud semmit – számolta a tényeket Sabrina. – Kicsit körbe érdeklődtem, amíg nem voltatok itthon. Az e világi, de más világi boszorkányok is hasonlót mondtak. Támadások és gyilkosságok voltak mindenhol. A látók nagy többsége eltűnt, akit itt hagytak és túl élte megvakították. – Lexi összerázkódott. 

– White? – suttogta rekedten. 

– Nem hallottam róla semmit – rázta a fejét Sabrina. – De elég okos és ügyes, ahhoz, hogy eltűnjön. Több világban is elbújhatott. 

– Ezek szerint ez az egész nem csak a földre összpontosult – mondta Nico. – Viszont, ha ez a többi világot is érinti, akkor pláne nem értem. Mi haszna abból a Sátánnak, ha mindent felborít? 

– A káosz? – tárta szét a kezét Drake. Egészen eddig Lexi mögött állt a széke háttámláját fogva. – Biztosan élvezi. 

– Ez nem ilyen egyszerű – rázta a fejét Nico. – Minden világnak megvannak a maga szabályai, a Sátánnak is fent kell tartania a status quo-t, ahhoz, hogy ne omoljon minden össze. Közte elsőként a saját birodalma. A démonok akármennyire is vérszomjasak kellenek a határok. Még ha néha feszegette is a felállított szabályokat, arra még sosem vetemedett, hogy egyszerre támadjon több világra. 

– Hát úgy látszik megváltoztak a játékszabályok – mondta Lexi. – Nagyon úgy tűnik, hogy most nem érdekli semmi. Ebből az egészből csak ő jön ki nyertesen. Megnövelheti a birodalmát és mindent és mindenkit megszerez, akit csak akar. 

– A tanács azt tanította... 

– Nem érdekel mit tanított a tanács – csattant fel Lexi. – Azt sem tudják, mi történik a világban, de mindent megtudnak magyarázni. Úgy hazudnak, és úgy alakítják a szabályokat, ahogy nekik tetszik. 

– Lexi, azért mert a te családod... 

– Igen, az én családomat tették tönkre! Mert fogalmuk sem volt mit tegyenek. Ezért minket büntettek meg. Apám nem véletlenül lett az első olyan ember, aki elhagyta a Védelmezőket. 

– Tudom – morogta Nico. 

– Már azt hittem elfelejtetted mi történt – gúnyolódott Lexi. 

– Nos... ezt nem igazán lehet elfelejteni. 

– Mégis úgy loholsz utánuk, mint a kiskutya – mondta keserűen a lány.

– Ez a dolgom. 

Lexi már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amikor Sabrina közbe szólt. 

– Rendben, elég lesz. Én azt javaslom, menjetek külön szobába és higgadjatok le. Semmi értelme nincs egymást marni. Ha jól tudom, barátok vagytok, hát viselkedjetek is úgy. 

Lexi és Nico pár pillanatig még farkas szemet nézett egymással, testük szinte remegett a feszültségtől, majd mégis elkapták a tekintetüket egymástól. 

– Még mindig csak találgatunk – szólalt meg Drake is. – Várjuk meg, míg felébred az angyal. Ő valószínűleg többet tud, mint mi. Tudom, hogy idegesek vagytok, de ezzel csak magatoknak ártotok. – Sabrina egyetértően bólogatott a pultnál. Ám mivel sem Lexi, sem Nico nem mozdult, kénytelen volt Drake mozgásra bírni őket. Felkapta a lába mellől a táskát, amibe a tetováló felszerelését rakta és Nico vállára csapott. – Gyere, amíg elkészül az ebéd, elkezdem a tetoválásod. 

A fiú végül szó nélkül állt fel az asztaltól és elindult a barátja után. Épp mielőtt kilépett volna a konyhából hangosan pittyent a telefonja, jelezve, hogy üzenete jött. Miután elolvasta hátranézett a válla felett Lexire. 

– Azt hiszem, jobb lesz, ha felkészülsz. 

– Mégis mire? – nézett rá a lány. 

– Holnapra minden Védelmező idejön, aki tud. A Tanács is. – Ezzel kilépett a konyhából. Lexi a fogát csikorgatta dühében és már fel akart ugrani az asztaltól, amikor Sabrina átölelte. 

– Nyugodj meg, drágám – suttogta a fülébe. – Tudod jól, hogy nincs értelme. 

Sabrina egész addig ölelte a barátnőjét, amíg a dühe lecsendesedett és elmúlt a remegés a tagjaiból. Aztán leült mellé és megfogta a kezét. 

– Ha ők ide jönnek, én elmegyek – mondta Lexi. – Nem akarok egy levegőt szívni velük.

– Tudod jól, hogy sosem voltam a harc híve, sokkal inkább a békéé – kezdett bele Sabrina. – Most viszont úgy érzem, ideje fegyvert ragadni. Ne bújj el, Lexi! Ne menekülj a Tanács elől! Tudom, hogy összetörtek téged is és az apádat is, azzal, amit tettek. De akkor még tini voltál. Ugyan mit tehettél volna?

– Szembeszállok? 

– Aztán úgy végzed, mint a húgod? – kérdezte csendesen Sabrina. – Nem drágám, te akkor pontosan úgy tettél, ahogy kellett. De már nem vagy kamasz. Nem vagy sem gyenge, sem gyáva. Nézz szembe a Tanáccsal és mutasd meg, milyen erős is vagy igazából! 

Lexi elgondolkodva meredt a barátnőjére. Sabrina tényleg azokhoz a boszorkányokhoz tartozott, akik nem keresték a harcot, nem támadtak sem Védelmezőre, sem démonra, viszont megvédték magukat, ha kellett. Most viszont valami olyan harci tűz és elhatározás csillogott a szemében, amit eddig sosem látott. 

– Nem tudom – suttogta végül. 

– Dehogynem tudod – mosolygott rá Sabrina. – Tegnap újra harcoltál, pedig azt mondtad soha többé nem veszel fegyvert a kezedbe. Ezért is költöztél ide, igaz? Mégis elővetted a régi tőröket, a régi ruhádat, a régi tudásod. 

– Drake-ért... 

– Pontosan. Miatta tetted. Hát most nézz szembe a félelmeiddel is miatta. Pontosan tudom, ahogy te is, hogy mindenben melletted áll és bármit megtenne érted. Ha kell, ugyanúgy harcol érted, ahogy te tetted. Szembe fog szállni a Tanáccsal, ha úgy érzi, bántanak téged, ahogy én is meg fogom tenni. Sőt, még Nico is megteszi. 

– Már akkor is mellénk állt. 

– Akkor most is melléd fog – szorította meg a kezét Sabrina, majd a sütőhöz sétált és megnézte a lasagne-t. A paradicsomos tészta fűszeres illata, hamar betöltötte a konyhát. Luna közben Lexi ölébe telepedett és olyan hangosan dorombolt, hogy szinte elnyomta a másik szobából áthallatszó tetoválógép zümmögését. – És ha tehetek egy megjegyzést, mint teljesen kívülálló. Ennek a Tanácsnak már nem akkora a szava és hatalma, mint annak idején volt. 

– Miből gondolod? 

– Hallok pletykákat innen-onnan – vont vállat Sabrina, majd visszafordult a barátnője felé. – Különben sem vagy már Védelmező, mit tehetnek veled? Szabad ember vagy, szabad akarattal és oda mész ahova és azt csinálsz, amit csak akarsz. Apád után sem nyúlhatnak már. És mivel szükségük van rád, hogy élve megússzák ezt az egészet, nem fognak mondani semmit. Sőt a varázserőmben fogadok, hogy inkább undorítóan kedvesek lesznek. 

– Szükségük van rám – kopogtatta elgondolkodva a borítékokat Lexi. 

– Igen. Amit a fekete levélre írtak... nagyon jóslat szaga van. És nem véletlenül kaptad pont te. Csak gondolj bele. 

– Megtettem és egyik variáció sem tetszik. 

– Ejnye, hogy milyen válogatós vagy – mondta Sabrina, mire a lány végre elmosolyodott. – Mielőtt nagyon belemerülsz, hogy melyiket ne válaszd, inkább segíts nekem megteríteni. Hála az égnek mindjárt kész, mert éhen halok. 

Miközben hófehér tányérokat, ezüst villákat és késeket, és kristály poharakat tettek az asztalra, csak a gép zümmögése és a fiúk halk mormogása törte meg a csendet. 

– Csodálom, hogy most nem nyávog, mint valami kismacska – jegyezte meg Sabrina. – Mármint Nico – tette hozzá, mikor Lexi kérdőn rámeredt. – Azt mondtad a másiknál neked kellett fogni a kezét. 

– Talán, most nem mer, mivel itt vagy – mosolygott titokzatosan Lexi. 

– És az őt miért befolyásolja? – hökkent meg Sabrina, de a barátnője, csak vállat vont. – Ne játszd a kerítőnőt, légy szíves!

– Eszemben sincs – felelte Lexi, miközben nagyobb kést és kiszedőt keresett, amivel tányérra rakhatják a lasange-t. – Megoldjátok majd, ezt nélkülem is – morogta úgy, hogy a lány ne hallja. 

Miután mindnyájan asztalhoz ültek, szinte rávetették magukat az ételre.  Most érezték csak meg mindannyian, hogy tegnap óta nem ettek semmit, miközben szinte folyamatosan energiát használtak el. Csendben falták fel az első, a fiúk pedig a második adagot is. 

– Te egy boszorkány vagy a konyhában is, Sabrina – dőlt hátra sóhajtva Drake. – Félek, megmozdulni sem tudok egy ideig. 

– Köszönöm – vigyorgott rá a lány. – Családi, titkos recept. 

– Egy kávét? – állt fel Lexi az asztaltól. Drake és Sabrina bólintottak.

– Jöhet – bólintott Nico ásítva. – Ez után az ebéd után, legszívesebben aludnék. 

– Talán nem aludtál jól kiskutya? – szúrt oda Sabrina, mire Nico ránézett. A lány egy pillanatra meghökkenten meredt a zöld szemekbe, de nem hagyta, hogy az álma képei előtérbe kerüljenek. Igyekezett fent tartani a gúnyos mosolyát, de igazából nehezére esett. 

– Nos, nem igazán pihentető a sikolyaid hallgatni – vágott vissza Nico. Sabrina összerezzent, de nem fordította el a tekintetét, a mosoly azonban leolvadt az arcáról. Feszültség szikrázott a konyhában, Drake pedig az asztal alatt sípcsonton rúgta a barátját, de az nem reagált. – Ki okozta a sebhelyeid? – Lexi hangosan koccantotta a kávécsészét a pulthoz és mérgesen meredt a fiúra. 

– Tisztelem a bátorságod, Védelmező – felelte végül Sabrina csendesen, hosszúnak tűnő pillanatokkal később. – Úgy tűnik még nem néztél utána ki is vagyok, mert akkor nem biztos, hogy meg mered ezt kérdezni. Vagy nem is kellene, mert ti úgyis mindig mindent tudtok. 

– Az akták sokszor hazudnak – felelte Nico és csak Sabrinát nézte. – Én tőled akarom hallani. 

– Értem. Erre sajnos még várnod kell. Nem vagyunk barátok, így nem hiszem, hogy jogod lenne tudni a titkaimat. Főleg... főleg ezt nem. – A fiú bólintott. 

– Ellenségek vagyunk? 

– Nem mondanám – felelte elgondolkodva Sabrina. – Annak kellene lennünk, de szerintem mind a ketten jobban szeretjük Lexit annál, hogy megöljük egymást a szeme előtt. Én legalábbis biztos nem emelek rád fegyvert. 

– A szavak is éles fegyverek. 

– Sajnos ilyen a stílusom – vont vállat a lány. – Ha nem tetszik, azzal nem tudok mit tenni. De ha kell, a varázserőmre esküszöm, hogy nem bántalak, amíg együtt kell segítenünk Lexit. 

– És utána? 

– Ez csak rajtad múlik. Ok nélkül senkit sem bántok. Kivéve, ha te támadsz rám. 

– Ez nem hiszem, hogy megtörténik – felelte Nico, majd a lány felé nyújtotta a kezét. – Még nem mutatkoztunk be egymásnak. Nicolas Storm. – Sabrina előbb a fiú kezére nézett, majd újra a szemébe és megfogta a felé nyújtott tenyeret. A fiú meleg bőrétől szikrák pattogtak a testén. 

– Sabrina Häxa – lehelte.  

Lexi és Drake döbbenten meredtek rájuk. Arra készültek, hogy Sabrina a fiúnak esik, hogy mégis mi köze az életéhez, vagy Nico lesz bunkó és elharapóznak az indulatok. De erre egyikük sem számított. 

– Most mi van? – kérdezte Nico. 

– Semmi – vágta rá gyorsan Drake. – Nyuszi... a kávé? 

– Mi? – tért magához Lexi a döbbenettől. – Ja, igen... Csinálom... – Ám miközben kapszulát tett a kávéfőzőbe, tovább morgott az orra alatt. – Az agyam eldobom... és még én ne játsszak kerítőnőt... 

A nap még mindig erősen tűzött pedig már megkezdte útját a horizont felé. A két lány a ház hátsó teraszán támaszkodott a korlátnak az árnyékban és Nico-t és Drake-t nézte. A két fiú a ház mögött elterülő tisztáson állt egymással szemben. Nico hevesen gesztikulálva magyarázott a barátjának, körülöttük fegyverek hevertek szanaszét. 

– Kinek az ötlete volt, hogy Nico tanítsa meg bánni a fegyverekkel? – kérdezte Sabrina. 

– Drake-é – felelte Lexi. 

– Teljesen logikus. Tudom, hogy jól verekszik, de valljuk be démonok ellen, vajmi keveset ér az ökle. 

– És én is nyugodtabb vagyok, hogy valamennyire meg tudja védeni magát. 

Lexi figyelte Drake-t, ahogy megpróbálta leutánozni Nico mozdulatait. Látta, hogy sok mindent ösztönösen csinál, és valamire reflexből rááll a keze. Élvezte ezt a törékeny nyugalmat, ami egyelőre körülöttük lebegett. Tudta, hogy nem sokáig marad ez így. Bár egyelőre még csak öten voltak a házban hamarosan megérkeznek a többiek. Nico mondta, hogy többen már a közeli városban vannak, csak egyelőre még nem jöttek ide. De akik nem akarnak, vagy nem találnak szállást maguknak, azok itt fognak aludni. Ők pedig, valamilyen szinten kénytelenek lesznek eljátszani a házigazda szerepet. Már most görcsbe rándult a gyomra attól, kikkel fog találkozni, ki fog rá emlékezni, vagy éppen kit kell meggyászolnia. Így is túl sok név került fel erre a listára a mai nap. Sokszor mozdult a keze, hogy felvegye a telefont és felhívja az apját, de mégis mindig visszatartotta magát. Nem akarta felzaklatni, nem akarta, összetörni a boldogságát, amit olyan nehezen talált meg. Tudta, hogy ha beszél vele, meg fogja hallani a hangján, hogy nincs minden rendben és ide jön. Régi barátok és olyanok közé, akiket gyűlölt. Így csak egy üzenetet küldött neki, hogy minden rendben van velük és vigyázzon magára. 

– Igazából, ha csak a fát találod el, az is jó... – A fára rögzített céltábla kellős közepébe hatalmas csattanással állt bele a nyílvessző. Lexi először a táblára, majd a Drake-re nézett. A fiú egy ezüstösen fénylő, gyönyörű cirádákkal és faragásokkal díszített fém íjat tartott a kezében. A teste még mindig abban a pozícióban maradt, mint amikor elengedte a nyilat. Egyik keze előre nyújtva, a karján táncba kezdtek a tetoválások, ahogy feszítette az izmait, a másik az arcánál. 

– Ez azért nem volt semmi – jegyezte meg Sabrina. – Ezt telibe kaptad.

– Lőttél te valaha íjjal? – szegezte a barátjának a kérdést Nico. Drake lassan engedte le maga mellé az íjat és a kezét. 

– Még valamikor gyerekkoromban – felelte Drake. – De... az, valahogy más volt...

– Hm – meredt rá elgondolkodva Nico, majd megfordult és besietett a házba. Többiek érdeklődve bámultak utána. Nem is kellett sokáig várniuk, hogy a fiú újra felbukkanjon, kezében több dologgal. – Benne vagy egy kísérletbe? Kíváncsi vagyok melyik a legkisebb tárgy, amit el tudsz találni.     

Miután Drake beleegyezett, folyamatosan egyre kisebb tárgyak kerültek vagy a földre, vagy a fára, Drake viszont mindegyiket eltalálta. Egyszer sem tévesztett célt, és egyszer sem remegett a keze. 

– Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy megtaláltuk neki a tökéletes fegyvert – jegyezte meg Sabrina. – Iszonyat pontosan céloz. Nem rossz dolog, ha már azelőtt megöli a démont, hogy a közelébe ér. 

– Úgy látszik, megérzett valamit, mivel ezt ő vette le a helyéről, hogy ki akarja próbálni – felelte Lexi. Majd összevont szemöldökkel figyelte, ahogy Luna, szájában egy fehér tollal felugrik a fa egyik ágára. Nem értette, honnan szedte a tollat, hiszen mindet összeszedték még hajnalban. Nem tudta Drake reflexből vagy megérzésből cselekedett-e, de amikor a macska kiejtette a szájából a tollat, villám gyorsan célzott és lőtt. 

– Nem is csoda, hogy pont az apja íját találta meg – szólalt meg egy női hang, pont azzal egy időben, amikor a nyílvessző a fába fúródott a tollal együtt. Lexi és Sabrina megpördült, az egyik lány keze a tőre felé mozdult, a másiknak varázserő szikrázott az ujjain, majd mindketten megdermedtek. A nő hófehér blúzt és nadrágot viselt, haját összefogta a tarkóján, szárnyai közül az egyik épen, teljes pompájában szinte tündökölt a fényben, a másik azonban még mindig törötten, szürkén állt furcsán kifelé. 

– Machidiel – sóhajtotta Lexi. Az angyal rámosolygott a lányra és közelebb sétált hozzájuk. – Végre felébredtél. 

– Valóban sokáig tartott kipihenni a sérüléseket – felelte a nő. – De a barátnőd nélkül nem lehetnék itt. – Machidiel Sabrinára nézett, aki végre becsukta döbbenettől eltátott száját. – Köszönöm, hogy megmentetted az életem – hajolt meg a lány felé. 

– Ööö... szívesen? – válaszolta bizonytalanul Sabrina.

– Mit mondott előbb? – szólalt meg Drake kemény hangon, mire mindenki felé fordult. Ahogy ott állt, kezében olyan erősen markolva az íjat, hogy elfehéredtek az ujjai, tekintetében az értetlenség árnyai cikáztak, messziről látszott, hogy frusztrált és dühös. Úgy meredt az angyalra, hogy úgy tűnt, ha a nő válaszol neki, rögtön rá fogja a fegyvert.  

– Azt mondtam, hogy nem csoda, hogy pont az apád íját fogtad meg – felelte Machidiel. 

– Nem értem – válaszolta Drake. – Az én apám nem volt... védelmező. 

– Nem is az örökbefogadó szüleidről beszélek – mondta a nő, mire Drake összerándult. Lexi tudta, hogy a fiúban nagyon mély sebet hagyott, hogy a szülei halálos autóbalesete után kellett rájönnie, hogy örökbe fogadták. Viszont hiába kutakodott, nem talált rá az igazi szüleire. Még a havonta érkező pénzt sem tudta soha lenyomoztatni, hogy kitől érkezik. Bár soha nem is nyúlt hozzá. – És nem Védelmező, hanem angyal. Az a kezedbe angyalíj.