Út a pokolba - Lélekfoszlányok: Hatodik lépés

 A nap aranyló sugarai boldogan táncoltak végig a kis városon, az erdőn és a házon. Pedig odalent az emberek úgy érezték semmi ok nincs a vidámságra.

Már rég felbukkant a láthatáron, mire végeztek mindennel. Fáradtan ültek mind a hárman a ház előtti lépcsőfokokon. Úgy érezték, a takarítás kiszívta belőlük azt a kevés erőt is, ami még bennük volt.

– Arra gondoltam, hogy haza kellene ugranunk néhány cuccért – törte meg a csendet Nico. – Persze, itt vannak az a ruhák a szekrényben, amit mások itt hagytak, de őszintén, nem szívesen venném fel.

– Szerinted húzzuk meg itt magunkat? – kérdezte Drake.

– Nagyobb biztonságban vagyunk, mint a saját lakásainkban – vont vállat Nico. – Az angyalmágia érdekes módon működik, így valamennyire véd minket.

– Ahogy tegnap este az angyalokat?

– Mióta vagy te a negatív kettőnk közül? – fordult felé Nico, mire a fiú csak legyintett.

– Ha Sabrina összeszedi magát, csinálhatna még egy védelmi kört – szólalt meg Lexi is. – Dupla biztonság.

– Ha ideér a Védelmezők tanácsa, mindent be kell vetnünk – mondta Nico. – Utána meg... majd meglátjuk, hogy döntenek.

– Hát az életemről biztosan nem döntenek – mondta Lexi és felállt. – Megnézem Sabrina felébredt-e már és megkérdezem, mi kell neki otthonról.

– Lexi... – kezdett bele Nico.

– Erről nem nyitok vitát. Rólam nem dönt semmiféle tanács és Drake életéről sem, ha rajtam múlik – felelte Lexi, hátra sem nézve. – Éppen elég olyan döntést hoztak, ami tönkretette a családunkat.

Nico addig nézett a lány után, amíg az el nem tűnt a folyosón, majd megdörzsölte az arcát.

– Azt hiszem, nagyon sok mindent nem tudok még – mondta halkan Drake, mire Nico ránézett. A fiú tekintete egyenesen rá szegeződött. Nico nyitotta a száját, majd inkább becsukta. Nem tudta, hogyan kezdjen bele. – Tudom, hogy hülye kérdés lenne, hogy jól vagy-e – előzte meg Drake. – De... mégis megkérdezem, rendben vagy?

– Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Nico. – Az egész éjjel egy őrület volt. Egyrészt iszonyatosan haragszom magamra, amiért hagytam magam átverni és Lexi előbb megérezte, hogy bajban vagy, mint én. Másrészt az angyalom nélkül félembernek érzem maga, ráadásul gyengének és ha te nem vagy, már régen halott lennék. Harmadrészt pedig iszonyúan mar a bűntudat, hogy nem mondtam el neked, hogy ki vagyok.

– Hogy te vagy a Védelmezőm – bólintott Drake.

– Igazából a létezésemről sem kellene tudnod, de Lexi meggyőzött, hogy vigyázzak rád úgy, mint a barátod. És egy percre sem bántam meg, hogy megszegtem ezt a szabályt. Mióta meghaltak a szüleim, a Védelmezők neveltek, hogy olyan jó legyek, mint az apám. És persze voltak ott velem egy idős gyerekek, ott volt Lexi és Vic, akiket úgy szeretek, mintha a testvéreim lennének, de egyetlen fiú barátom sem volt. Olyan, aki mellett tényleg elengedhetem magam, akivel beszélhetek a lányokról...

– Most például Sabrináról...

– Miért akarnék én róla beszélni? – mordult Nico, de a füle elvörösödött.

– Nem vagyok vak, haver, azért – mosolygott rá Drake. – Láttam.

– Akkor rosszul láttad – fordult el Nico. – Ha megengeded, befejezem ezt a nyálas monológot, aztán seggbe rúghatsz, ha akarsz. Szóval csak azt akartam kinyögni, hogy úgy éreztem, amikor megismertelek, hogy őszinte barátságot kaptam. Nem csak haverok vagyunk, hanem olyan barátok, akik tényleg segítenek egymásnak és mindig ott lesznek a másiknak. Tehát, bocsánatot kérek, amiért nem mondtam el neked, hogy a Védelmeződ vagyok. Most már megverhetsz.

– Nem akarlak megverni, Nico – sóhajtotta Drake.

– Nem?

– Nem. Persze, nem mondom, hogy jól esett így megtudni, de hasonlóan érzek, ahogy te. Sosem volt normális barátom, mármint ilyen, amiről beszéltél. Voltak haverok, akikkel néha jó volt kimozdulni, meg őrültségeket csinálni, de egyikben sem bíztam úgy, mint benned. És mikor éjjel, majdnem meghaltál a kocsiban... Nos... tényleg megijedtem, hogy elveszítelek. – Drake megdörzsölte az arcát. – Ez elég nyálasra sikerült, basszus.

– Rosszabbak vagyunk, mint a lányok – morogta Nico. – Ha Lexi ezt hallaná, kiröhögne minket.

– Fogjuk a démonvérre. Rosszat tesz nekünk.

– Ezt mondom én is – bólogatott Nico. – Agyunkra ment ez a szag.

– És ezt higgyem is el, mi? – szólalt meg mögöttük Lexi. Mind a két fiú felé kapta a fejét, mire rájuk vigyorgott.

– Mióta állsz itt? – kérdezte Nico.

– Elég ideje, hogy tudjam, nekem köszönhetitek a barátságotokat. Tőlem, amúgy mehetünk, ha befejeztétek a monológokat.

– Ha ezt bárkinek elmondod... – kezdett bele Nico, miközben felállt a lépcsőről.

– Ki fogom plakátozni a városban, kedves Nicolas – mondta Lexi nevetve, miközben elsétált közöttük. – Sőt, körüzenetet küldök, minden ismerősünknek.

Drake mosolyogva eredt Nico és Lexi nyomába a kocsihoz. Tudta jól, hogy azzal, hogy szekálja Nicot, Lexi bennük és saját magában is enyhíteni akarja a feszültséget.

Miután megbeszélték, hogy Lexi bekapcsolta a védelmi rendszert és Sabrina már fent van és meg tudja védeni magát, ha kell, elindultak a város felé.

– Ha lehetséges kezdjünk a tetováló szalonban – mondta Drake, mire Nico előre hajolt a hátsó ülésről. Most kivételesen átengedte Lexinek a vezetést.

– Minek?

– El kellene hozni a felszerelésemet.

– Te most tetoválni akarsz?

– Igen. Téged – bólintott Drake. – Nem tudom, meddig bírja a minta, amit rád rajzoltam tegnap este.

Nico pár pillanatig csak nézett rá elképedve.

– Ó...

– Igen, ó. Azért az mégiscsak vér.

Nico közben benézett a pólója alá.

– Hát öregem, nem tudom, milyen véred van neked, de ez tegnap óta nem változott semmit – mondta a fiú. – Még csak be sem repedezett, ahogy... hát tudod... az átlagos emberek vére szokott, ha megszárad rajtad.

– Azért attól még nem olyan tartós, mint a tetoválás. Persze csak, ha akarod.

– Nem akarok felfordulni – felelte Nico. – Egy tetoválással több vagy kevesebb, olyan mindegy.

– Úgy beszélsz, mintha teljesen ki lennél varrva – jegyezte meg Lexi.

– Van a hátamon, te is jól tudod. Drake csinálta.

– Igen, én meg fogtam a kezed a végéig, mert egy gyáva kukac voltál – vigyorgott rá a lány a visszapillantó tükörből.

– Én nem emlékszem semmi ilyesmire – fonta össze a melle előtt a karjait Nico.

– Hát persze.

– De ha már itt tartunk, akkor is gondoltál valamire, amikor az én hátamat csináltad? – kérdezte Nico. – Tudod, mint ahogy a csajoknál, hogy védje meg őket.

– Azt hiszem ugyanarra gondoltam, mint náluk. De az nem volt olyan intenzív érzés, mint a lányoknál – felelte Drake elgondolkodva. – Nem maradt meg annyira, mint az.

– Akkor nálam ezért nem aktiválódott tegnap?

– Vagy csak nem érezted magad annyira veszélyben – mondta Lexi.

– Végülis egy gyárban, körbevéve démonokkal, miért is kellene veszélyben éreznem magam – gúnyolódott Nico. – Ez a minden éjszakai edzésem.

– Azért kicsit veszélyesebb, ha egy sistergő kéz akarja leégetni a húst az arcodról – mondta Lexi és megrázkódott. – Sabrina tetkója szerintem az én félelmemre reagált.

A kocsit megülő enyhe rosszkedv, akkor erősödött fel igazán, amikor beértek a városba. Még épp hogy csak elhagyták a városhatárt, de már akkor több rendőrautó, tűzoltóautó és mentő ment el mellettük, vagy fordult be egy utcába tőlük nem messze, mint eddig bármikor. Aztán, ahogy közeledtek a belvároshoz és a tetováló szalonhoz, ez csak rosszabb lett. Betört kirakatok, összetört autók mellett araszoltak el, a kialakult dugóban. Több utcát lezártak. Ahogy elporoszkáltak a kordonok mellett látták, hogy rendőrök helyszínelnek, hol háznál, hol az úttesten, hol a járdán. Az egész városban eluralkodott a káosz. Az autósok türelmetlenkedve kiabáltak egymásnak, a járdán összeverődött csoportok beszélgettek. Mindenki nyugtalan volt.

– Mi a fene történt itt? – súgta Lexi döbbenten.

– Úgy tűnik, nem csak titeket foglaltak le az éjjel – felelte Drake összeszorított szájjal.

– Basszus... – nyögte Nico, majd kapkodva elővette a telefonját.

Miközben a fiú egymás után hívta a Védelmező társait, megérkeztek a tetováló szalonhoz. Úgy tűnt ezt az utcát elkerülték a rongálók. A boltosok sorban nyitottak ki, összeverődtek egyes boltok előtt, hogy megbeszéljék, milyen felfordulás van a városban és örültek, hogy milyen szerencsések, hogy megúszták. Miután leparkoltak, és Lexi ragaszkodott hozzá, hogy Drake–el menjen, a szalonhoz sétáltak. Tudták, hogy nincs ott senki, hiszen, majd csak tízkor nyitottak volna.

– A francba – morogta Drake. – Lett volna tetoválásom délután.

– Hát nem lesz – mondta Lexi. – Sőt én még a következő hétre is lemondanám. – Drake ránézett miközben bedugta a kulcsát a zárba.

– Azt mondod? – A lány csak bólintott, miközben a tekintete megakadt a borítékon, amit becsúsztattak az ajtó alatt. – És mégis mit mondjak, miért mondom le? Az igazat nehezen hinnék el.

– Kitalálunk valamit, de most jobb, ha...

– Szia, Drake. Milyen korán itt vagy – köszönt oda a szalon melletti ajándékbolt eladólánya. Hatalmas vigyort villantott a fiúra, majd hátra dobta hosszú, barna haját. Drake próbálta visszatartani a nevetését, mikor Lexi morogva megjegyezte, hogy milyen ósdi trükk a haj dobálás. – Hallottad, mi történt az éjjel? Jaj, igazán szörnyű volt. Valami vandál csapat tört, zúzott az egész városban. Meg kiraboltak egy csomó házat, volt ahol megölték a tulajdonosokat is. Most mondd meg, milyen szörnyű. Még szerencse, hogy erre nem jöttek és minden rendben van. Bár lehet, hogy...

– Ne haragudj, de nem érünk rá – szakította félbe Lexi a lány csacsogását, mert tudta, hogy ha hagyják még tovább fog beszélni.

– Ó, szia Lexi. Észre sem vettelek – nézett rá a lány és a mosolya gúnyossá vált, szemében féltékenység csillant. Lexi is nagyon jól tudta, hogy azóta hajt Drake–re, hogy felvették a boltba dolgozni.

– Feltűnt – közölte Lexi, majd elfordította a kulcsot és belökte az ajtót. – Dolgunk van, szóval, szia. – Ezzel megragadta a fiú kezét és majdhogynem berángatta a boltba, majd becsapta az ajtót. – Foglalkoznál inkább a saját dolgoddal, te buta liba.

Drake felnevetett és befelé indult az apró szobába, ahol ő szokott tetoválni.

– Mindig olyan cukin morcos leszel, amikor féltékeny vagy.

– Féltékeny a nyavalya. Főleg nem erre a csajra, akinek az agyában az agyrágó bogár éhen halna. Attól vagyok morcos, ha semmibe vesznek – mondta Lexi, miközben felvette a borítékot. Hallotta, hogy Drake nevet, majd pakolászik a helyén, összeszedve mindent, ami kellhet. A szalont megülte a tetováláshoz szükséges festékek illata, a falakat Drake és a másik tetováló, Oliver rajzai borították. Volt ott minden, ami csak elképzelni lehetett. Az egyszerű virágtól kezdve, az absztrakt mintákon át, a sárkányokig, és az egészen élethű portrékig. Lexi bármeddig el tudta nézni a rajzokat, vagy azt, amikor Drake új mintát tervezett. Mivel ő is imádta a tetoválásait, megértette azokat, akik rendszeresen jártak Drake-hez, vagy ajánlották ennek vagy annak a barátjuknak. Tudta, hogy hetekre előre be van táblázva a naptára és sokan szerették. És értette azt is, hogy kinőtte már ezt a helyet. A borítékot még mindig a kezében forgatva lépett a fiú után a szobában. Elnézte a fiú hátát, miközben egy fekete táskába pakol.

– Na, ki írta a levelet? – kérdezte Drake, hátra sem fordulva.

– Ezek szerint te is észrevetted. Még nem nyitottam ki – mondta Lexi és szemügyre vette a hófehér téglalap alakú borítékot. – Nincs rajta sem feladó, sem címzett. – Óvatosan a ragasztás alá csúsztatta az ujját és feltépte. Elmondhatatlan illat csapta meg az orrát, amelyben keveredett a levélpapír émelyítően erős orgona illata és vér fémes szaga. – Mi a franc... – értetlenül meredt a hófehér papírra vérrel írt betűkre.

Biztos, hogy a jó utat követed angyalvérű Védelmező?

Lehet, hogy rossz helyre figyelsz? 

– Mi a baj? – kérdezte Drake.

– Nem tudom – motyogta Lexi, miközben újra és újra elolvasta a levelet. – Nem értem.

– Írok egy gyors üzenetet Oliver–nek és Maddy-nek, hogy... szóval, hogy nem jövök egy ideig, aztán mehetünk. Nico biztos tűkön ül már.

Lexi hallotta ugyan, hogy mit mondd Drake, de nem igazán fogta fel. Egyre csak meredt a véres betűkre és próbált rájönni, mit is akarnak neki mondani. Ez most figyelmeztetés vagy félrevezetés? Segíteni akarnak neki, vagy pont ezzel terelik rossz útra? Révedezéséből az rántotta ki, hogy a fiú visszacsúsztatta a papírt a borítékba és elvette tőle.

– Majd, ha visszamentünk filózunk rajta, jó? – Lexi belenézett a fiú komoly szemében, amiben olyan összeszedettséget és nyugalmat látott, amit neki kellett volna érezni, de az üzenet kibillentett a helyéről. Az volt az érzése, hogy tudnia kellene ki írta, hogy ismernie kellene az írást, mert látta már valahol, mégsem tudta hova tenni. Drake kérdésére, csak bólintani tudott, és hagyta, hogy kiterelje a szalonból, majd a kocsihoz kísérje. Alig, hogy kinyitották az ajtót, Nico megszólalt.

– Drake, adj egy cigit! – csattan fel, mire mind a ketten döbbenten ránéztek. A fiú kemény hangszíne visszarántotta Lexit a helyére.

– Te nem is cigizel – mondta a lány, miközben beült a volán mögé.

– Mi történt? – kérdezte Drake, miközben a barátja mellé dobta a táskáját és felé nyújtott egy doboz cigit, amit a zsebéből vett elő, mielőtt beült a kocsiba. Nico nem válaszolt, amíg el nem indultak és remegő kézzel meg nem gyújtotta a cigarettát. A dohány keserű szaga rögtön megtöltötte a kocsit. Lexi lehúzta az ablakot maga mellett, mivel ki nem állhatta, ha valaki zárt térben dohányzik, örült, hogy Drake is leszokóban van már, de most, nem mert rászólni a fiúra. Látta sápadt arcából, remegő kezéből és nyugtalanul járó lábából, hogy valami nagy gond van.

– Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a várost megtámadták éjjel a démonok – szólalt meg Nico. – Védelmezőket és védelmezetteket támadtak meg. Többeket megöltek. Volt olyan Védelmező, aki úgy járt, mint én. Elveszítette az angyalát. Egyszerűen összeesett, a démonok pedig darabokra szaggatták.

– Jézusom – nyögte Lexi.

– Olyan embereket is megtámadtak, akiknek semmi közük az angyalokhoz – morogta Nico. – A város másik felében, szó szerint vérfürdőt rendeztek az egyik panelházban. És nem csak itt. Beszéltem olyan védelmezővel, aki másik városban, sőt másik országban lakik és ott is ez volt az éjjel. Mindenki kétségbe van esve.

– A Tanács?

– Még senki sem tudott beszélni velük – felelte Nico. – Ha velük is történt valami, szarban vagyunk. De nyakig. – Újabb cigarettát vett ki a dobozból, amint az elsőt kidobta az ablakon. Szerencsére éppen megérkeztek Nico házához, ezért Lexi rögtön hátra fordult, amint leparkoltak.

– Ki halt meg? – szegezte neki rekedten a kérdést, mire a fiú gyorsan pislogni kezdett, majd megköszörülte a torkát, de így is csak suttogni tudta a nevet.

– Trent.

– Bassza meg – suttogta Lexi, majd visszafordulva a kormányra hajtotta a fejét.

– A legjobb Védelmező volt – mondta Nico rekedten. – Élve falták fel, Lexi. Érted? Élve! – kiáltotta. – Hát mi a franc folyik itt? Hol van most Isten?

– Nico! – szólt rá keményen Drake. – Hozd a cuccod! Igyekeznünk kell.

Úgy tűnt, a fiú komolysága és nyugalma hatott Lexire és Nicora. Mind a ketten azt csinálták, ami ő mondott. Egyikük lakásában sem töltöttek sok időt. Egyedül Drake-nek kellett több idő, hogy összepakoljon, a többiek fel voltak készülve, hogy bármikor szükségük lehet az összekészített utazótáskára. Sabrina lakásába Lexi lopódzott be a hátsó bejáraton. A ház környékén ugyanis majdnem mindenhova betörtek, a lányét megvédte a rá bocsátott varázslat. Rendőrök és kimerült szomszédok beszélgettek az utcán. Lexinek pedig sem ideje, sem kedve nem volt magyarázkodni, mit keres itt. Hangtalanul végiglopódzott a csendes házon, jól ismerte már a járást. A szekrényből elővette a fekete táskát, lekapta a polcról a könyvet, amit Sabrina mondott neki és beletette, aztán épp a keresésére indult volna, amikor az állat felbukkant. A fekete macska a farkát jobbra-balra mozgatva várt rá a konyhapult tetején.

– Remélem, szeretsz autózni – suttogta a macskának, mire az félre döntött fejjel bámult rá. Lexi a vállára kapta a táskát, majd a karjába vette az állatot. Amint kilépett az ajtón, az magától becsukódott mögötte és hallotta, hogy kattan a zár. A kis kertet körbe futó sövény felé indult, ami halk zörgést követően szétnyílt előtte és ő kilépett a kis utcára, ami a lakás háta mögött futott. Miközben átvágott az úttesten az autóhoz,tekintetével folyamatosan az utcát pásztázta, de nem látott senkit. A táskát bedobta a másik két táska mellé a csomagtartóba, a macskát pedig a kezében tartva beült a volán mögé.

– Ez meg mi? – nézett a macskára Nico.

– Nos, ha jól tippelek, ő egy macska – felelte Drake, majd megsimogatta az állatot, amikor az az ölébe ugrott. – Szia, Luna.

– Miért hoztad magaddal? – kérdezte Nico.

– Mert Sabrina macskája – felelte Lexi, miközben elindultak. – Meg amúgy sem hagynám itt az üres lakásban étel nélkül. Ki tudja, mikor jöhetünk vissza a városba. Luna jó cica, senkit sem fog zavarni.

Nico rápillantott a macskára, aki épp őt bámulta. Smaragd zöld szeme érdeklődve meredt a fiúra, fejét lassan oldalra döntötte, majd, bár Nico meg volt győződve, hogy csak képzelte, az állat elmosolyodott és átugrott az ő ölébe. Aztán lábait maga alá húzva, farkát maga köré kanyarítva lefeküdt.

– Ejnye Luna, hát megcsalsz? Na, ezután várhatod tőlem a jutalomfalatot – szólt hátra Drake, mire a macska csak nyávogott egyet és még a fejét is Nico nadrágjához fordította. Lexi és Drake összemosolyogtak elől és nem osztották meg a fiúval, hogy Luna csak azoknak az ölében fekszik ilyen nyugodtan, akiknek szoros kapcsolata van vagy lesz Sabrinával.

Mivel a két lány közel lakott egymáshoz, így nemsokára már Lexi háza előtt parkoltak le. A lány olyan szorosan markolta a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai.

– Mi a baj?

– Az ajtó. Nem kellene a helyén lennie, sőt ha jól emlékszem az ablakok is kitörtek – felelte Drake kérdésére Lexi. – Most viszont úgy néz ki, mintha semmi sem történt volna.

– A környék is nyugodt – mondta Nico. – Mintha itt semmi sem járt volna. Nem tetszik ez nekem. Miért nem hozol a titkos helyedről ruhát?

– Ott nincs minden, amire szükségem van – felelte Lexi, majd kinyitotta az ajtót.

– Lexi...

– Van nálam fegyver – mondta a lány, de nem nézett egyik fiúra sem, csak az apró házat bámulta. Az apja egyik barátja adta neki bérbe, nevetségesen alacsony összegért. A házhoz nem tartozott kert, az ajtó pont az utcára nyílt, csak három lépcsőfokon kellett felsétálni. Mellette az egyik ház üres volt, a másikban egy öreg nő lakott, akinek semmi sem tetszett. Nem értette, hogyan nézhet ki úgy a háza, mintha semmi sem történt volna. Aztán meglátta a fekete varázsfoszlányokat körülötte, a tenger felől fújó szél, pedig ismerős illatot hozott magával. – Nem lesz semmi gond – jelentette ki, majd kiszállt a kocsiból.

– Lexi... – kezdett bele Nico, de a lány becsapta az ajtót. A mondat végét azonban még hallotta. – Egyszer a makacsságod visz a sírba.

Lexi még mindig értetlenül, de megnyugodva nyitotta ki az ajtót. A házban túlságosan nagy volt a rend. A tegnap esti popcorn, a kiömlött bor, a démon által összetört bútorok és a nyálka valamint a bűz is eltűnt. Helyette valami sötét, fűszeres illat maradt, amiben még érezni lehetett a tűz füstjét. A lány mélyen beszívta az illatot, amitől borzongás futott végig a testén. Túl ismerős és túl fájdalmas volt. Mélyen eltemetett emlékek kopogtattak az agya kapuján. Erővel tolta hátrébb őket, miközben a szobájába sietett. Előkapta az összekészített táskát, amiben a ruhákon kívül sok minden más is lapult. Éppen kifelé sietett, amikor meglátta a dohányzóasztalon a fekete borítékot. Hatalmasat nyelt, miközben odalépett az asztal mellé. Nézte a fehér kézírást a papíron. Drina. Nem kellett gondolkodnia kié. Pont olyan jellegzetes volt, mint az illat, ami a szívéig átjárta. Remegett a keze, amikor felvette az üveglapról és kibontotta.

Amikor az angyalok eltűnnek...

Amikor Isten bezárva az égbe...

Amikor az a szabad, ami tilos...

Amikor a fehér a fekete...

Amikor a hazugság az igazság....

Amikor a vér a Földet öntözi a Pokol helyett...

Akkor talán megérted...

Akkor csak az segíthet, akinek sötét vérében aranyrögök gyülekeznek.

Ébredj fel!

Emlékezz! 

– Dark – suttogta bele a nevet Lexi a csendes szobába. A levegő megrezzent körülötte, mintha reagálna rá. Miközben visszacsúsztatta a papírt a borítékba, elindult kifelé. A gondolatai viszont, egyre csak a szavak körül jártak. Már hallotta őket valahol, valamikor.

Bár a teste megnyugodott, a lelke még mindig reszketett, amikor beült az autóba.

– Ugye tudod mekkora ostobaságot csináltál? – szegezte neki rögtön a kérdést Nico.

– Tudom – felelte Lexi automatikusan. Bár a fiú továbbra is mondta a gondolatait, a lány nem figyelt rá. Drakere nézett, aki nem szólt semmit, de a tekintete tele volt kérdéssel. Lexi szótlanul odaadta neki a borítékot. A rajta szereplő név láttán felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, ahogy az után sem, hogy elolvasta.

– Mi az a levél? – kérdezte Nico.

– Menjünk vissza. Ott majd megbeszéljük – felelte Lexi.

Miközben újra a ház felé vették az irányt, egyikük sem szólalt meg. Mindhárman elmerültek a gondolataikban. Lexi fejében őrült gyorsasággal keveregtek a kérdések és a gondolatok. Próbált rájönni honnan ismerősek a papírra vetett szavak, és ki írhatta az első üzentet. Tudta, hogy ismeri azt, aki írta.