Négy Őselem 1. - Lángolás 9. fejezet

9. fejezet

Leo a nap folyamán először tudta nyugodtan elfogyasztani a kávéját. Sóhajtva dőlt hátra az nővéreknek és ápolóknak fenntartott pihenő kanapéján. Fehér pólójára és nadrágjára vigyázva felhajtotta a fekete nedűt, és szinte érezte, ahogy a koffein végig száguld az ereiben. Halálosan fáradt volt. Egész éjjel démonokat üldözött Párizs utcáin, aztán épp hogy csak lefeküdt, már kelhetett is, és sikerült rendesen elaludnia. Majd egy óra késéssel ért be a kórházba, meg is kapta érte a szidást attól a sráctól, akitől átvette a műszakot. Mivel nem volt kifejezett szakterülete, ezért mindig más és más osztályon dolgozott, mikor ki volt épp szabadságon. Jelenleg az égési osztályon segített az itt dolgozóknak kötözni és ellátni a betegeket. Nem lehetett azt mondani, hogy az osztály, zsúfolásig megtelt, de nagyon sok időt elvett egy-egy beteg átkötözése és lefertőtlenítése. Ha új beteg érkezett, legalább két embernek kellett az orvos mellett lennie, hogy hideg vízben enyhítsék a beteg fájdalmát. Szinte állandóan járta valaki a kórtermeket, hogy beadják a gyógyszereket. Ritkán esett meg, hogy hosszabb ideig szünetet tudtak tartani. Most is már bőven a délutánban jártak, mire a három ápoló, köztük Leo, leülhetett. A két nő közül az egyik, maga a főnővér volt. Egy hatvanas évei elején járó, szigorú, de igazságos, ősz hajú, szürke szemű hölgy. Minden alkalmazott ugrott a parancsaira, ellenkezésről szó sem lehetett. Nem csak azért, mert tudták úgy kirúgja őket, hogy a lábuk se éri a földet, de azért is, mert tisztelték és tudták, hogy hatalmas tudással rendelkezik. Már közel harminc éve dolgozott ápolóként és még senkinek se okozott fájdalmat a tetteivel. A másik lány, Sindy, annyi idős lehetett, mint Leo. Szőke volt, kék szemű, vékony, és igyekezett kedves lenni mindenkivel. Leoval pedig főleg. A fiú se volt annyira vak, hogy ne vegye észre a lány csábos mozdulatait, pillantásait. Persze Leo nem szerette senkinek sem összetörni a szívét, ezért is kerülte el mindig, hogy kettesben maradjanak.

Csendben üldögéltek, egészen addig, míg ki nem nyílt az ajtó. Dr. Brandford feje jelent meg a résben. Az arckifejezése feszültségről árulkodott, szája csak egy egyenes vonalnak látszott.

– Leo! Gyere velem! – szólt a fiúra, majd el is tűnt az ajtóból. Leo sóhajtva letette a bögréjét az asztalra, majd felállt.

– És, most fogja leordítani a fejem, hogy miért késtem reggel – morogta az orra alatt, mire Sindy rámosolygott, és hátra dobta a haját.

– Ugyan, Leo. Dr. Brandford szeret téged, biztos csak rád akar bízni valakit – nyugtatta a lány, de társa nem bízott ebben. Legyintett, majd kisétált a szobából. A férfi ott állt a folyosón, és rá várt. Mikor a fiú becsukta az ajtót, szó nélkül elindult. Leo alig tudott vele lépest tartani.

– Dr. Brandford, nagyon sajnálom, hogy reggel elkéstem. Nem csörgött az órám és nem keltem fel időben – kezdett el mentegetőzni Leo. A férfi ránézett, és felvonta a szemöldökét.

– Nos, azt hiszem, van ennél fontosabb dolgunk is – mondta Otto. – Először is…– körbe nézett a folyosón, mintha attól félne, valaki meghallja. – azt hiszem, megvan az utolsó csapattagod.

– Tessék? – a fiú megtorpant döbbenetében. Nem az okozta az igazi megdöbbenést, hogy megvan a Tűz leánya, hanem az, hogy a főnöke tud a csapatáról. – Doktor úr, azt hiszem rosszul hallottam… mit mondott?

– Ne játszd a süketet! – szólt rá erélyesen Otto és megállt a fiú előtt. – Megvan az utolsó csapattagod, de élet és halál között lebeg.

– Honnan tud ön a mi csapatunkról? – kérdezte Leo. Azt tudta, hogy ő nem mondta el neki, itt a kórházban senki sem tud arról, milyen képességei vannak, se arról, hogy van egy csapata. Most itt áll előtte egy ember, aki tudja, kicsoda, és tudja, hol van a Tűz leánya. Veszélybe került a titkunk! Nem tudom, hogyan tudta meg ezt az egészet, de kiderítem. Ha úgy nézzük, én vagyok a csapat főnöke, nekem kell az ilyesmit elrendeznem. Nem hagyhatom, hogy bármi is kiderüljön rólunk. Az egész tervem és minden más a kútba esik. Annyit dolgoztam azon, hogy ne derüljön ki, kik vagyunk, kik a szüleink, rokonaink. Nem hagyhatom, hogy pont a főnököm vezesse a démonokat a nyomunkra. Nathaniel tudni fogja, hogyan hasson ránk és a Tűzre. A család az egyetlen gyenge pontunk! Az orvos megint csak körbe nézett, majd mikor látta, hogy a két nővér elhagyja a pihenőt, és elindul ellenőrizni a betegeket, csak intett a fiúnak, hogy kövesse. Leo vonakodva bár, de eleget tett a kérésének. Nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Csak nézte a férfi hátát, és a vérnyomása az egekig szökött. Úgy érezte, hogy vér helyett, folyékony feszültség áramlik az ereiben. Az egész teste egy merő görcs volt, kezei ökölbe szorultak, egyre csak azon gondolkodott hogyan tudhatta meg Brandford a dolgot. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy a férfi megállt, ezért beleütközött. – Most már hajlandó válaszolni a kérdésre? Honnan tud rólunk?

– Nem ti vagytok az egyedüliek, akik kapcsolatban állnak a fenti világ vezetőjével – mondta halkan Otto. – Még ha ti nem is tudtok róla, vannak emberek, akiknek az a dolguk, hogy titeket védelmezzenek vagy a helyes útra vezessenek.

– Szóval… vannak titkos segítőink, és maga közéjük tartozik – mondta Leo lassan, hogy biztos legyen benne jól értelmezte, amit a férfi mondott

– Igen… amióta csak a kórház alkalmazottja vagy, tudom, hogy része vagy a négyek csapatának

– mondta Otto. – Nem áll szándékomban felfedni a titkotokat, ne aggódj! Már réges rég megtehettem volna. Tudom, hogy sokat kérek, de bízz bennem!

– Fogalmazzunk úgy, hogy elfogadom a szituációt – mondta Leo. – Nem bízom magában és senki másban sem, ha erről van szó, és higgye el, hogy jól teszem. Egyelőre semmi olyat nem tett, ami arra utalna, hogy elárulna bennünket, és szeretném, ha ez így is maradna.

– Így is fog, ne aggódj – mondta az orvos komolyan.

– Most, hogy ezt tisztáztuk, beszéljünk a másik dologról. Azt mondta, hogy megvan a negyedik… ezt mégis miből gondolja? – kérdezte Leo.

– A lány teste közel ötven százalékban megégett, ami tudod, hogy közel van ahhoz az értékhez, ami már halálos. Az ilyen betegek nagy valószínűséggel meghalnak. Ám ehhez képest ez a lány… megégett, fejsérülést szenvedett, és ver a szíve, működik a tüdeje. Életben van, és ezt pedig, mind a ketten tudjuk, hogy csoda.

– Ez nem bizonyítja, hogy ő az – rázta a fejét Leo. – Másnál is megtörténhet ez a csoda.

– Leo, láttam a lányt és a kocsiról a képeket… tudom, hogy ő az. Senki sem élheti túl ezeket a sérüléseket, hacsak nincs valami földön túli ereje…

– Megnézhetem esetleg? – kérdezte Leo. Bár még mindig nem hitt a férfinak, és nem bízott benne, ő is érezte, hogy történt valami. Talán ez az a valami, amit mindenki érez. Nem csak mi, de a démonok is éreztek valamit az éjjel. Ha egészen eddig a lány ereje szunnyadt, de most mégis a felszínre tört, akkor azt megérezte az összes erő. És ha tényleg ő az a lány… akkor nekem kell először beszélnem vele… Ki tudja milyen erő szabadult most fel. És ki tudja ez az hatalom mit vált ki a lány testéből. Mi mindenre fel vagyunk készülve, de ő… nem biztos. Ez pedig azt jelenti, hogy nekünk kell felvilágosítanunk és elfogadtatni vele a helyzetet. Istenem, mit zúdítottál a nyakunkba? Dr. Brandford csak intett, hogy kövesse, és elindult, Leo pedig utána sétált.

A következőnek a steril szoba előtt álltak meg.  Egy hatalmas, a plafontól a padlóig üveg állta útjukat. A szobára tökéletes kilátás nyílt, ahol minden fehér volt. A vízágyon egy bekötözött lány feküdt, körülötte több gép is működött. Figyelték a szívműködését, a vérnyomását, a tüdejét, infúzió vezetett a jobb karjába. Leot szinte sokkolta az az érzés, ami a hatalmába kerítette. Érezte, hogy megtalálta az utolsó csapattagot. Tudta, hogy az a lány, aki ott fekszik égési sérülésektől szenvedve a Tűz leánya. Ugyanazt a köteléket érezte vele, mint Andyvel és Stellaval. De azért volt ott más is, még ha soha életébe nem is látta a lány arcát. Nyelt egy nagyot, és az üvegre nyomta a kezét. Segíteni akart a lányon, enyhíteni a fájdalmát.

– Tényleg ő az! – suttogta Leo. – De… nagyon rosszul néz ki… a vérnyomása alacsony, a szívverése lassú… mondja meg nekem az igazat. Mennyi esélye van?

– Hát, ha csak nem történik még egy csoda, akkor nem sok – sóhajtotta Otto. – Bár a tüdeje és a belső szervei nem sérültek, azért elég súlyos. Nagyon sok vizet vesztett, és nem tudom milyen gyorsan fognak meggyógyulni az égési sebek. Mindent megteszünk, elhiheted.

– Tudom – Alaposan megnézte a lány ágya mellett álló nőt és a férfit. Mind a ketten fehér a kórház által biztosított steril ruhát, maszkot és sapkát viseltek. A nő arcán könnycseppek folytak végig. Összehúzott szemöldökkel figyelte a nő arcát, már amennyit látni lehetett belőle. – Az anyja?

– Az anyja és a barátja – mondta Otto, majd a tekintete a fiúra vándorolt. – Mi a gond?

– Valahonnan ismerem ezt a nőt, már találkoztam vele – jelentette ki Leo. – Nem tudom hol, de teljesen biztos, hogy már láttam. – Mikor már úgy érezte, túl feltűnően nézi, az orvoshoz fordult. – Hogy hívják? – Ám még mielőtt Otto válaszolhatott volna, Charles, Elena és Kathy Cruz fordult be a sarkon. Elena megtorpant és félre hajtott fejjel bámulta az orvos mellett álló fiatal ápolót. Látszott az arcán, hogy gondolkodik, és Leo tudta is, hogy min. Elena Simon testvére… na, jó ez már sokk. Ezek szerint Lilith igazat mondott nekem. Ha hittem volna neki, ha utána néztem volna… már régen közénk tartozna, és nem kellene attól rettegnem, hogy Nathaniel elkapja. Innen volt ismerős az anyja is. Találkoztam velük annak idején. Ne emlékezz rám, légy szíves… ne emlékezz rám! A lány végül vállat vont, és újra elindult, Leo pedig kifújta a bent tartott levegőt. Charles csak bólintott Leonak, majd kezet rázott az orvossal.

– Hogy van Eve? – kérdezte rögtön.

– A helyzet változatlan, uram – felelte Dr. Brandford. – Az égési sérülések nagyon lassan gyógyulnak. Bele kell törődniük, hogy ez egy nagyon lassú folyamat, sokáig lesz a lányuk kórházban. És ez még nem minden. Lehet, hogy plasztikai műtétekre is szüksége lesz. Bár ilyen nagy szintű megégésnél, ez legyen a legkisebb gondjuk.

– Miért lenne szükség plasztikai műtétre? – kérdezett közbe Kathy.

– A harmadfokú égési sérüléseknél nagyon sok heg marad. Ha lányuk nem érzi jól magát miattuk, lehetőség van arra, hogy helyre hozzák, bár… nagyon súlyosak a sérülései… – sóhajtott Otto. – Most az a legfontosabb, hogy életben maradjon.

– Valóban… a kinézete most a legkevesebb – mondta Charles. – Bemehetünk hozzá?

– Igen, de egyszerre csak ketten lehetnek bent. Kiküldöm a feleségét és a lánya barátját, önök pedig bemehetnek. Leo majd segít beöltözni. Igaz? – fordult Otto a fiú felé.

– Igen, persze! – bólintott Leo. – Hiszen, ez a dolgom…

Leo elgondolkodva nézte a lány családját, miközben segített nekik beöltözni. Látta a szemükben és minden mozdulatukban azt, amit ő sosem kapott meg. A szeretet. Leonak már kisfiú korában megjelentek a képességei. Akkor még persze nem tudta kezelni a hatalmát, ezért kezdtek furcsán nézni rá az emberek. Ezért is költöztek annyiszor. Az öccse gyűlölte, pont azért, mert Leo miatt állandóan költözködtek, és minden barátját elveszítette. Az apja se imádta a fiát, aki miatt mindig új munkát kellett keresnie, amikor ez már nem sikerült, az ivásba menekült. Részegen sokszor Leon töltötte ki a dühét. Az anyja pedig látástól vakulásig dolgozott, hogy a család asztalára ételt tehessen, többet volt távol és többet foglalkozott a munkájával, mint a fiaival. Amikor Leo már idősebb lett rájött, hogyan rejtse el a képességit a többi gyerek elől. Így végre egy évnél többet tölthettek egy helyen. Az iskolában nem tartozott a menő gyerekek közé, pedig majdnem minden lány odavolt a csendes, érzékeny, titokzatos fiúért. Az a pár barát, akit talált, pont elegendő volt ahhoz, hogy egy ideig normális gyerekkort éljen. Egészen addig, míg az apja meg nem verte az anyját, ő pedig megvédte. Ezek után a gyűlölet még inkább a nagyobbik fiúra irányult.  Bárcsak ne lettem volna annyira dühös az egész világra, hogy beugrom abba az őrültségbe. Mindegy… már nem fontos. Az a lényeg, hogy most a jó oldalon állok, és azt teszem, ami a feladatom. Segítek az embereknek, és démonok ellen küzdök. Ez az én sorsom! És innentől ezé a lányé is. Nem futhat előle. A sorssal nem vitatkozhat senki. Még a Tűz lánya sem.  Ahogy a legkisebb lánynak megkötötte a köpenyét, megütötte a fülét a lány anyja és barátja közti beszélgetés.

– Az Isten ver engem – sóhajtott a fiú. – Már másodszor veszi el tőlem a tűz azt, akit szeretek. Mindenkit elvesz tőlem. Miért gyűlöl engem odafent? Mit követtem el?

– Isten senkit sem gyűlöl – jelentette ki a nő. – Ez csak egy újabb megmérettetés. Mindig gördít elénk egy újabb akadályt, amit ha legyőzünk, méltók leszünk arra, hogy mellette ülhessünk fent a mennyek országában.

– De miért vesz el tőlem mindenkit? Elvette a családom, az előző barátnőm és most Eve-et. Mi a bűnöm, hogy ennyire szenvedtet? Szeretem Eve-et, ő a mindenem!

– Mindennek oka van. Eve mindig is túlságosan vonzódott a tűzhöz. Talán a sors fintora, hogy pont a lángok ölik meg. De ez természetesen nem fog bekövetkezni. Eve túl fogja élni. – A nő megfogta a fiú vállát. Leo, Kathy fejébe húzta a sapkát, és elkísérte az ajtóig. A sterilszoba ajtaja sziszegve kinyílt és Elena Kathyvel együtt belépett a fehér helyiségbe. Tudta nem maradhat tovább, és nem hallgathatja a beszélgetés további részét, mert feltűnő lenne. Ezért kilépett az öltözőből, és a folyosón meglátta Eve apját, amint az üvegablakon keresztül nézi a sérült, haldokló lányát. A tükörképben látta azt a szenvedést, amit minden szerető szülő arcán lát. Magában azt kívánta bárcsak lenne valaki, aki őt is így szereti. Tudta, hogy Stella és Andy jó barátai, és aggódnak érte, de nekik is megvan a saját családjuk és az életük. Egyszerűen nem volt szíve szó nélkül elmenni mellette. Ezért odalépett a férfihoz, és a vállára tette a kezét.

– A lánya túl fogja élni, uram – mondta Leo. Charles a fiú szemébe nézett.

– Honnan tudja ezt ilyen biztosan?

– Csak tudom, uram! Bízzon bennem! – kérte Leo, és lassan elsétált a folyosón, de nem ment messzire. Tudta, amint minden családtag hazamegy, ő meglátogatja a lányt.

* * *

– Leo megtalálta a Tűz leányát. Nem akarsz tenni semmit? – Lilith kinyitotta a szemét, és az előtte álló férfira nézett. A démon emberi testét bőrruhák alá rejtette, fekete haját összefogta a tarkójánál, fekete szeme hideg volt, mint a jég.

– Nem – felelte Lilith, és elnyújtózott a fekete kanapén. – Mindennek megvan a maga ideje. Most az jött el, hogy a négyek összeálljanak, a többi majd később.

– Nem akarod megszerezni azt a lányt? – csodálkozott a férfi, és a kését dobálta. Fel és le. Fel és le. A gyertyafény táncot járt a pengén. – Azt hittem, ő a legfontosabb mind közül.

– Mint már mondtam, mindennek eljön a maga ideje. Nathaniel tudja, hol van, nem kell őt félteni. Tudod sokkal izgalmasabb a játék, ha új fordulatok vannak benne. Ha minden megtörténik már az elején, unalmas lesz. Tudom, mit csinálok – mosolygott rá a lány.

– Gonosz vagy Lilith! – vigyorgott rá a férfi.

– Ez csak természetes, Mac. Apámra ütöttem tudod jól. Az emberek szenvedése nekem szórakozás – Lilith ezzel felállt, és kinyújtózott. Rövid szoknyája még jobban felcsúszott. Mikor Mac szemébe nézett izzó vágyat látott, oldalra lökte a csípőjét, száján csábos mosoly terült szét, és a szeme megvillant. – Mac… látok valamit a szemedben…

– Én is a tiédben – mondta a fiú rekedt hangon. Lilith odalépett hozzá, megragadta a fiú pólóját, magához rántotta és szenvedélyesen megcsókolta. Mac megragadta a lány derekát és szorosan magához ölelte. A közöttük szikrázó szenvedélynek semmi köze nem volt a szerelemhez. Csupán két ember testi vonzódása volt, a kielégülés reményében. Lilith végighúzta ujjait a férfi kezén, kilenc vörös csíkot hagyva maga után. Mac ránézett a karjaira, majd a lányra villantotta összevissza fogú mosolyát. – Szóval durván szereted. Rendben, nem áll tőlem se távol az ilyen szex. – Ezzel megragadta a lány fekete haját és durván hátrarántotta a fejét. Szájával birtokba vette a feltárulkozó nyakat, csókolta, szívta, harapta. Fognyomai ott maradtak a lány tejfehér bőrén. Lilith megfogta a férfi pólóját és magával rántotta a földre. A kemény szőnyegen karmolták, harapták egymást. Másodpercek alatt szabadultak meg a ruháiktól. Lilith akart felül lenni, de Mac nem engedte. Két erős karjával, a lány törékeny karjait a feje felett a földre szorította. Gonosz vigyort villantott az alatta fekvő lányra, majd összekapcsolódott vele. Lilith ajkát apró nyögés hagyta el, de nem adta magát könnyen a földön tartani. Mac a lányra nehezedett és a fülébe suttogta:

– Sokkal jobb, mint Nathaniel-lel, igaz? Mit tud az a kisfiú adni neked? – Lilith szeme rögtön felpattant, a teste másodpercek alatt kihűlt, és megdermedt.

– Szállj le rólam! – parancsolt rá Macre. Amikor a férfi döbbenten ránézett, de nem mozdult, a lány fogta és lelökte magáról. Nem érdekelte a fájdalom, ami az altestébe nyilallt. Felpattant a földről, és magára öltötte az egyik fürdőköpenyét. Mac is feltápászkodott, és a lány mellé lépett.

 – Mi történt?

– Semmi, menj el! – mondta Lilith hidegen és nem nézett a férfira. Mac a vállára tette a kezét, mire Lilith arrébb lépett. – Hagyj békén! Távozz a szobámból! – Mikor a férfi még mindig nem mozdult, rákiáltott. – Most! – Mac szó nélkül magára rántotta a nadrágját, felkapta a földről a pólóját, majd kisétált a szobából. Az ajtó becsapódott mögötte. Lilith remegve állt a szoba közepén. Iszonyatosan dühös volt. Nem volt egy szende szűz, ezt mindenki tudta róla, de annyit még elvárt, hogy magánélete lehessen. Senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy mit csinálok Nathaniel-lel, és mit nem. Úgy utálom az anyámat. Ha ő nem ember lenne, nem kellene éreznem. Nem kellene harcolnom a dühvel, a fájdalommal és az összes többi érzéssel. Bárcsak apám lett volna olyan okos, hogy kiöli belőlem már csecsemőkoromban az embert. Most nem kellene ezzel a gonddal is foglalkoznom. Mintha nem lenne így is elég bajom. Bárcsak démon lennék. Ők nem éreznek semmit, maximum testi vágyat. Nekem más nem is kellene. Mellesleg mit érdekel engem Nathaniel? Csak egy démon, még csak azt se lehet mondani, hogy valami „hű de jó pasi”. Mac azt se tudja, mit beszél. Soha nem is kerültünk, még az ágy közelébe se. Mindenkivel ugyanolyan távolságtartó vagyok, miért pont Nathaniel lenne más? Mert a lelked mélyén érzel iránta valamit! A nagy francokat érzek! Semmit sem érzek, senki iránt. Lilith dühében fogta az egyik poharat és a falhoz vágta. A kristálypohár ezernyi apró darabra tört. Lihegve állt, és nézte a szilánkokat, melyekből, más-más szögekből a saját arcképe nézett vissza rá. Arcát a kezébe temetve zuhant térdre. Egyetlen gyertya égett még a szobában, az is csonkig égett már. Végül még egy utolsót villanva kialudt. A sötétség villámgyorsan vette birtokba a szobát, a tárgyakat és a földön térdelő lányt. Lilithet, aki két világ közt rekedt.