Négy Őselem 1. - Lángolás 5. fejezet
5. fejezet
Lábak dobogása
törte meg az éjszaka csendjét. Stella lélekszakadva rohant,
érezte, hogy baj van. Nem csak azért, mert hatalmas villámok
cikáztak az égen, hanem azért is, mert a föld súgta. Mindig
tudta, hogy Andy merre jár. Egy percre sem hagyta magára, a fák, a
bokrok és a föld, mindig vigyázott rá, most pedig a föld
ordított, hogy menjen, és segítsen. Tudta, hogy ott van vele Leo,
de akkor is rossz érzése volt. Hirtelen olyat dördült az ég,
hogy a lány belseje is megremegett. Még gyorsabb tempóra kapcsolt,
és követte a föld adta jelzéseket. Nem fújt a szél, a fák ágai
mégis meghajoltak, mutatva amerre a fiúk jártak. Érezte a
feszültséget a levegőben. A közelgő vihar és a feszült csend
pattanásig feszítette Stella idegeit. A percek, ami alatt elért a
helyszínre, óráknak tűntek számára. Befordult a sarkon, és
megtorpant. Nem hitt a szemének, Leo két démonnal harcolt, Andy
pedig egy kígyónő szorításában fuldoklott. Olyan düh borította
el az agyát, mint még soha ezelőtt. Az
egy dolog, hogy fojtogatják, de, hogy egy Nő, az Én barátomat…
Na, jó ne túlozzunk, de még ha Andy nem is tud róla ő az enyém!
A dühe hatására az aszfalt megremegett, majd öt-hat vastag gyökér
tört fel a földből, és a kígyónő felé lendült. A kemény
gyökerek mélyen a nyálkás testbe fúródtak. A nő sikolya
csontig hatolt, de Stellat ez nem érdekelte, a gyökér újra és
újra az izmok közé fúródott. A kígyó elengedte a fiút, aki
levegő után kapkodva támaszkodott az aszfaltra.
Leo hátrapillantott
a válla felett, és látta, hogy Stella fűzöld aurája az egész
utcát beborítja. Hatalmas erő áradt belőle, a föld remegett a
talpuk alatt. Mindig is tudta, hogy Stellanak fantasztikus ereje van,
de a lány sosem engedte a felszínre törni, most viszont, hogy
Andyt akarták megölni, a dühe és a féltékenysége elszakította
önuralma láncait. A föld elemi erővel támadt a démoni kígyóra,
a testéből zöld nyálka folyt az aszfaltra. A belőle áradó bűz,
szinte elviselhetetlen volt. A fiú tekintete Andyre vándorolt, aki
nagy nehezen feltápászkodott a földről, de még mindig kapkodta a
levegőt. Az ütésre nem számított. Figyelmetlen volt, ezért a
hosszú nyelv ostorként vágta őt gyomron, levegő után kapkodva
görnyedt össze. A nyelv újra lecsapni készült, mikor egy gyökér,
ami szintén az aszfalt alól tört fel, meg nem akadályozta. Úgy
vágott a nyelv elé, mint egy kard, ami hárítja a támadást.
Újabb villám cikázott keresztül az égen, és zuhogni kezdett az
eső. Andy felnézett az égre, vízcseppek szaladtak le az arcán,
majd valami eszébe jutott. Felpattan és Leo elé ugrott, majd mély
levegőt vett, és kifújta, pont a kígyóként ide-oda cikázó
nyelv felett. A vízcseppek jéggé fagytak, és ezernyi apró tűként
szúrtak bele a nyelvbe, a démon pedig felordított. Füstpamacsok
szálltak fel a nyelven keletkezett sebekből, majd felpöndörödött.
A hozzá tartozó test rázkódni kezdett, végül elterült az
aszfalton. Leo odalépett hozzá, letérdelt, egy percig hallgatott,
majd keresztet rajzolt a férfi homlokára, mire a test elporladt. A
két srác összenézett, és szinte egyszerre kifújták a levegőt.
Stella az utolsó csapást mérte a kígyónőre, aki folyós
masszaként terült szét a földön. A lány a térdére
támaszkodott, és mélyet lélegezve friss oxigént próbált a
tüdejébe juttatni, már amennyire ez lehetséges volt a bűzben.
Fintorogva nézett fel, mikor Andy odalépett hozzá.
– Rendben vagy
Stella?
– Én igen. De ti
elég szarul néztek ki srácok. Mellesleg szörnyű ez a bűz.
– Ez még az
átlagnál is szörnyűbb – mondta Leo, majd megdermedt, és
megpördült. – Hol a negyedik? – Stella felvonta a szemöldökét.
– Leo, beverted a
fejed? Még mindig nem találtuk meg a negyedik társunkat.
– Nem róla
beszélek! A negyedik démonról, aki itt volt – fordult vissza
Leo. – Eltűnt.
– Mondtam én
neked, hogy egyre jobbak nem? Látod, őket se tudtuk olyan
egyszerűen elintézni. Ők már sokkal fejlettebbek, mint annak
idején. Nekünk is fejlődnünk kéne – jegyezte meg Andy. Leo
próbálta letörölni magáról a démon nyálát, ami a pólójára
kenődött. – Leo? Hallod, amit mondok, vagy megint feleslegesen
nyomatom a sódert?
– Hallom, amit
mondasz, nem vagyok süket – vágott vissza Leo. – Próbálok
kitalálni valamit, de ahhoz, hogy fejlődjünk, napi edzéseket
kellene tartanunk, és nem csak harcból, hanem elméletből is.
Mondd meg, honnan tudtad, hogy a nyelve a démon gyenge pontja?
– Öhm… nem
tudom. Csak tipp volt – vont vállat Andy.
– Hát ez az. Tipp
volt! Nem tudás! Ahhoz, hogy le tudjuk győzni a démonokat, tudnunk
kell, mi a gyenge pontjuk. De nem tudjuk!
– És miért nem
tanítod meg nekünk? – kérdezte Stella. – Épp elég ideje vagy
védelmező, hogy tudd mik a démonok gyenge pontjaik. Hát taníts
minket.
– Ez nem ilyen
egyszerű Stella – rázta a fejét Leo. – Mindig újabb és újabb
démonok kerülnek ki Lucifer kezei alól, senki nem tudja előre
megmondani, mire lesznek képesek. Azt kellene megtanulnunk… nem
csak nektek, nekem is, hogy mire figyeljünk.
– Ha te nem tudod,
akkor ki tudja? – kérdezte Andy. Leo az égre nézett. – Szóval
a főnök ott fent tud mindent, nekünk meg nem adja tovább. Na,
szép! Ha azt akarja, hogy megvédjük ezt a nyomorult társadalmat,
akkor legalább segítsen! Nem vagyok sem gondolatolvasó, sem
távbeszélő, hogy minden egyes alkalommal vele beszélgessek!
– És most miért
velem ordibálsz? Szerinted én tehetek róla? – kiáltott rá Leo,
és már kezdett ő is dühbe gurulni. Bántotta az önérzetét,
hogy nem tudta legyőzni a démonokat, hogy nem tudta megvédeni és
segíteni a társait. Valamint dühös volt, hogy az, aki olyan sokat
tud, nem segít nekik odafentről, és ahogy Andy, ő is a társain
vezette le. Hányszor gondolt már arra, hogy összepakolja a cuccát
és itt hagyja ezt az egészet. Csak pár évre, amikor azt csinál,
amit akar, és azzal, akivel akarja. Nem akart démonokkal küzdeni
és ölni, nem akart több embert holtan látni, mert későn értek
oda, nem akart többé különleges lenni. Átlagos fiú akart lenni,
aki szerelmes, akinek az a legnagyobb baja, hogy a barátai és a
főnöke mit gondol róla. Stella érezte a feszültséget a két fiú
között, és megakadályozva a kirobbanni készülő vitát, közéjük
állt.
– Tudjátok mit,
fiúk? Menjünk haza. Esik az eső, már bőrig áztunk. Mára elég
volt. – Andy dühösen megfordult, és elindult. Bakancsos lábai
dübörögtek a betonon. A lány felsóhajtott, majd Leora nézett. –
Gyere, Leo, induljunk.
– Jó.
– Ha nem esne így,
ha nem csapkodnának villámok, egész romantikus lenne – jegyezte
meg Stella miközben tempósan hazafele igyekeztek. Leo nem szólt
semmit. – Nem kell Andyvel törődni, mindenkivel ilyen. Tiszta
ideg.
– Nem miatta
vagyok kiakadva. Hanem mindenért – felelte Leo. – Ezért az
egészért.
– Jaj, Leo, nem a
te hibád ez az egész! Lucifer sokat változtatott a támadási
szokásain, és igazság szerint nem is minket akarnak, hanem a
Tüzet, mi csak az akadály vagyunk.
– De rám vagytok
bízva! – fakadt ki Leo. – Az én dolgom, hogy életben tartsalak
titeket és elég felkészültek legyetek arra, hogy ha elválunk,
boldoguljatok egyedül is. És mit csinálok? Semmit! Hagyom a
dolgokat történni, és semmit sem teszek azért, hogy jobb legyen.
– Leo, ne légy
már hülye! – kiáltott rá Stella. – Légy már férfi, az
istenért! Mindent megteszel értünk, amit csak tudsz, de te sem
léphetsz túl a saját határaidon. És senki sem kéri.
– Ezzel nem értek
egyet, de hagyjuk! – legyintett Leo. – Azt hiszem, inkább
sétálok egyet.
– Megfázol!
– Nem fogok, a víz
majd egy kicsit megnyugtat. Menj csak, majd megyek! – ezzel a fiú
elindult és beleveszett a sötétségbe.
* * *
A lány állt, és
nézett utána. Sosem értette, hogy Leo miért nem bízik bennük,
és miért hiszi azt, hogy neki kell mindent csinálnia.
Egy csapat vagyunk! Jobb lenne, ha ezt ez a két marha is belátná.
Nem boldogulunk, és nem boldogulhatunk egyedül, csakis együtt.
Tény, hogy Leo az, aki sokkal mélyebben belelát ebbe a dologba, de
nekünk is tennünk kellene valamit azért, hogy jobbak legyünk.
Andy is olyan, mint egy gyerek, ha baj van, felhúzza az orrát.
Mikor hazaért, csak
a csöndes ház fogadta. Már attól félt, Andy is eltűnt, mikor a
fiú kilépett a fürdőből. Csak egy törülköző volt a derekára
kötve, de nem úgy tűnt, mint akit nagyon zavar, hogy a lány így
látja. Stella azonban pár percre teljesen elmerült a fiú
felsőtestének tanulmányozásában, fehér bőre alatt kemény,
kidolgozott izmok mozogtak fel és le, ahogy a fiú lélegzett.
Elnézte a fiú hasát, egészen le az ágyékáig, majd észbe
kapott, és elkapta onnan a tekintetét, inkább belenézett Andy
barna szemébe. A srác azonban tudta, hogy az előbb merre
kalandozott a Stella tekintete, és olyan szélesen vigyorgott, hogy
majd kiesett a száján.
–Ne vigyorogj
Andy! Rohadtul nem vagyok vicces hangulatban – vágta oda Stella,
mert mással nem tudta elrejteni zavarát. – Minek kellett
belegyalogolni Leo lelkébe? Mintha nem lenne így is épp elég
bajunk! Akkora egy…
– Héj stop!
Igazam volt, nem? Ő nem tud nekünk segíteni, most mit kell ezen
így kiakadni? – kérdezte Andy, és szorosabbra kötötte a
lecsúszni készülő törülközőt.
– Nem azzal volt a
baj, amit mondtál, hanem ahogyan! Leo nagyon zárkózott fiú, és
már bocsi, de tényleg mindenért őt baszod le. Pedig sok ügyet
együtt kellene megoldanunk! Tény, én is sok dolgot rásózok, de
nem ez a megoldás.
– Sosem voltunk
egy csapat Stella, de ez nem az én hibám! – fakadt ki Andy. –
Én próbálkozom! Leo az, aki nem beszél senkivel, és a saját
útját járja. Honnan tudod, most is kivel beszél, és merre jár?
Lehet, nagyon jól tud mindent, csak inkább a démonoknak segít,
mint nekünk!
– Ezt te sem
gondolod komolyan – rázta a fejét Stella. – Leo nagyon szívén
viseli az emberek sorsát, és sosem árulna el minket! Ennyire már
ismerhetnéd.
– Egyáltalán nem
ismerem, sőt te sem! Azért mert senkivel sem beszélget. Semmit sem
tudunk róla. Én elhiszem, hogy szeszélyes, ahogy a víz, de ez így
nem jó. Nem kellene az erejének ennyire kihatnia a személyiségére.
– Na, pont te
beszélsz, Andy! – gúnyolódott Stella. – Mintha te nem lennél
pont olyan, mint a levegő. Mind olyanok vagyunk, mint az erőnk. És
még ha nem is tudok semmit Leoról, bízom benne és benned is!
– Mert naiv vagy!
– vágta oda Andy, mire Stella pofon vágta. A srác döbbenten
nézett rá.
– Csak hogy észhez
térj, és rádöbbenj, mit beszélsz – mondta Stella nyugodtan.
Ritkán látszott rajta, hogy dühös, még ha belül forrongott is,
kívül nyugodt maradt, mint a föld.
– Azért ez elég
erős volt – morogta Andy. – Meg fog látszani a nyoma.
– Legalább
emlékszel majd rá – mondta Stella, majd megfordult, és a
szobájába sétált.
* * *
Andy állt a
folyosón, mint egy rakás szerencsétlenség, és azon gondolkodott,
amit az előbb mondtak neki. Akármennyire is azt akarta, hogy neki
legyen igaza, be kellett látnia, hogy amit Stella mondott, az az
igaz. Akármennyire
is titokzatos Leo, nem adná az embereket Nathaniel és Lucifer
kezére. Soha. És nem árulna el minket. Túlságosan is azért
küzd, hogy mi erősek legyünk, és győzni tudjunk. Sosem szidott
le azért, mert nem sikerült elkapni egy démont, mindig azt mondta,
majd legközelebb sikerül. Ő tanított meg, hogy az erőm nem
rossz, hanem jó, hogy tudok segíteni az embereknek, és meg tudom
őket menteni. Rádöbbentett, hogy eddig nem volt határozott célja
az életemnek. Ő viszont adott nekem egyet. Mindig segített.
Stellaval kapcsolatban is annyi tanácsot adott. Hogy is gondolhattam
róla azt, hogy elárult minket? Kellett ez a pofon… de nagyon.
* * *
Nathaniel dühösen
robogott végig saját lakása folyosóján. Utálta, ha bármelyik
démon betette a lábát a házába. Nem szerette, ha bárki
betolakodik a magánéletébe. A démonok tönkretették a patyolat
tiszta szobáit, és órákba telt, mire a szaguk eltűnt a falak
közül. Ő hála az égnek nem kapott ilyen átkot, teljesen átlagos
életet élhetett, normális emberként, normális lakásban,
normális környezetben. Volt egy másik lakásuk, ahol a démonok
aludtak vagy vegetáltak, ami soknál megesett. De itt csak akkor
zavarták, ha nagyon sürgős volt. Éj közepén futott be az egyik
fiatal démon, aki nem tudhatta, hogy a főnöke ki nem állhatja, ha
csak úgy beállítanak hozzá. Nathanielt ez persze nem érdekelte,
úgy csapta ki a szobába vezető ajtót, hogy a fal megrepedt, ahol
a kilincs neki csapódott. A fiú megszeppenve állt a szoba közepén.
–Mi a franc
történt, hogy képes vagy ilyenkor zavarni? – mordult rá
mérgesen a fiúra.
– A… Le…
Leo…és…és a csa…csa…csapata el…elintézett mi…minket! –
dadogott a fiú. Nathaniel csak a szemét forgatta, mert tudta, nem
azért dadog, mert annyira retteg, hanem mert így született. Neki
esze ágában sem volt átváltoztatni a fiút, de Lucifer jobb keze
ragaszkodott hozzá. Nem értette, hogy miért kell ennyire ez a kis
senki, de ellent nem mondhatott. Miközben a fiú igyekezett
eldadogni, hogy mi történt, Nathaniel leült a fehér foteljébe.
Nem állt szándékában hellyel kínálni, mert a fiú teste még
akkor is összefogja a fehér bútorokat, ha teljesen normálisnak is
néz ki. Sokszor megfordult a fejében, hogy talán ez a fiú lesz az
utódja, de aztán rájött, ez lehetetlen, mert ebben a fiúban
semmi vezető egyéniség nincsen. Elmondta, hogy Leo, Andy és
Stella szétverte a csapatot, akit összerakott ma estére, de csak
nagy nehézségek árán. Valamint, hogy ők hárman nem olyan
összetartó csapat, mint amilyennek hitték. Persze rossz vezető
lett volna Nathaniel, ha nem veszi észre az ebben rejlő
lehetőséget. Az agya kezdett tervet alakítani, olyat, ami az egész
csapatot szétszakítja. Teljesen elmerült a gondolataiban, és nem
is figyelt fel rá, hogy a srác elhagyta a szobát. Ha
ők nem olyan biztosak egymásban, az nekünk csak jó! Ha Andyvel
vagy azzal a lánnyal el tudom hitetni, hogy Leo nekem dolgozik, vagy
csak lássák meg, hogy velem beszél, máris felbomlik az egész.
Egyesével pedig nagyon könnyű lesz leszedni őket. A négyek
csakis akkor erősek, ha együtt vannak. Az utolsó tag sosem bukkant
elő, ezért is sikerült mindig legyőzni őket. Most pedig olyan
közel vagyunk ahhoz, hogy előbb találjuk meg a Tüzet, mint ők.
Nem, most nem bukhatok el. Nem vallhatok kudarcot, itt és most nem,
hiszen csak egy karnyújtásnyira van. A Tűz minket fog szolgálni,
Lucifert és Engem! Leot pedig úgy kínozhatom, ahogy csak akarom.
Milyen gyönyörű időszak áll előttem. Ez a kis senki olyan
infókat adott nekem, amik sok mindent megváltoztathatnak. Mikor
a két női kar a mellkasára csúszott, összerezzent. Mély
kacagást hallott közvetlenül a füle mellől, olyat, ami még a
belsejét is megremegtette.
– Sötét, véres
estét, Nathaniel! – suttogta a nő buja hangon. A fiú fel akart
ugrani, de a fekete körmökben végződő kéz nem engedte. –
Hova, hova? Talán előlem menekülsz?
– Eszem ágában
sincs menekülni. Előled pedig főleg nem, Lilith! Mit akarsz? –
kérdezte Nathaniel, de sokkal jobban érezte volna magát, ha a nő
elengedte volna, de neki ez nem szerepelt a tervei között. Szájával
végigjárta a fülcimpáját majd a nyakát, a fiú teste erre
megrázkódott.
– Naa… ne légy
már ilyen feszült! Szívesen kimasszírozom belőled a görcsöt!
Hm, mit szólsz hozzá? Aztán… ki tudja hova jutunk… –
Nathaniel ellökte magától a nő kezeit, majd felpattant,
megpördült, és elhátrált a bútortól, – Milyen kár, hogy nem
vagy nyitott az ilyesmire. – A nő nem lépett a fényre, csak a
kezei látszottak, míg azok is el nem tűntek a sötétben. A fiú
megdörzsölte a nyakát, ahol a nő megcsókolta. Soha nem látta
eddig Lilithet, csupán a hangját hallotta és a kezeit érezte.
Tudta, hogy valami köze van Luciferhez, máskülönben ismerné.
Sokkal több, mint egy egyszerű démon, volt benne valami, ami
különlegessé tette még a túlvilág lényei között is. Hallotta
a pletykákat, hogy azok, akik túl közel kerültek a nőhöz, sosem
keltek fel az ágyból. Neki pedig nem állt szándékában újabb
trófea lenni a gyűjteményében.
– Miben állhatok
a rendelkezésedre?
– Milyen kis
hivatalos vagy – nevetett fel Lilith. – De most nem kérni
jöttem. Információm van, ami számodra igen csak hasznos lehet.
Sőt biztos, hogy az. – Látta a fiú szemében megcsillanni a
kíváncsiságot, és tudta, hogy győzött. Nathaniel
győzni akart a háborúba, és jobb lenni, mint az elődje. Minden
lehetőséget kihasznál, hogy több és jobb legyen. Hát én majd
segítek neki, és megadom azt, amit senki más nem tud. Például
odaadom neki a Tűz leányát.
– Mi az? –
kérdezte Nathaniel, és próbálta elrejteni az érdeklődését.
– Csak lassan. Az
infónak ára van. – mondta Lilith, és még ha Nathaniel nem is
látta, hallotta a hangján, hogy mosolyog. – Nem sok, egészen
olcsón adom.
– Mi az ár? –
kérdezte gyanakvón a fiú. Nem bízott a nőben, és tudta jól,
hogy tervez valamit. Valamit, ami neki nem lesz jó. Lilith senki
másnak nem akart jót, csak magának.
– Kérek egy
csókot! Csupán ennyi. – Nathaniel még a gondolatra is
összerezzent, hogy vele kell csókolóznia. – Nem kell az infó?
Jól van, akkor elmegyek.
– Várj, nem
mondtam nemet – tiltakozott a fiú. Lilith ekkor kilépett a
lámpafényre. Mikor Nathaniel meglátta, még az álla is leesett.
Az előtte álló nő volt a legszexisebb és a leggyönyörűbb,
akit valaha látott. Lilithnek hosszú, fényes barna haja volt,
hatalmas kék szeme és gyönyörű, hibátlan bőre. Hosszú,
alabástrom fehér lábait alig takarta a rövid szoknya, amit magára
húzott, fekete pólója elején mély kivágás mutatta meg telt
kebleit. A fiú nagyot nyelt, ugyanis a nőből áradó erotika még
az ő testét is reakcióra bírta. Érezte, hogy a nadrág szorítani
kezdi az ágyékánál, és a nő mosolyából tudta, hogy ő is
észrevette.
– Nos, én úgy
látom, hogy a tested nem bánja – suttogta mély, erotikus hangon.
Lassan, a csípőjét ringatva sétált oda a fiúhoz. Körülbelül
akkora volt, mint Nathaniel, ezért nem kellett nagyon ágaskodnia,
hogy megcsókolja őt. Nathaniel meglepődött, mert a nő szája
forró volt, édes és nedves, a nyelve puha. A csókja épp annyira
volt agresszív, amennyire kell. A fiú szinte gondolkodás nélkül
húzta magához, és még többet akart. Lilith hirtelen elhúzódott
tőle, de csak a szájától, az ajka a füléhez vándorolt.
– Keresd meg Elena
Simont… – suttogta a fülébe. – Keresd meg, és megtalálod a
Tüzet. – Ezzel fekete füstté foszlott. Nathaniel döbbenten
állt, és bámulta a nő helyét.
– Elena Simon…
Ki az az Elena Simon?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése