Két új történet ötlet :)
Szokás szerint nem hagy békén a fantáziám :)
Két úgy történet is körvonalazódik a fejemben, bár az egyik még cím nélkül :)
Cseberből vederbe került.
Vajon melyik lesz erősebb? Az anyja
iránti szeretet, melyet, csak egy gyermek érezhet, vagy a kötelesség tudat,
hogy le kell győznie azt, aki embereket bánt?
Két úgy történet is körvonalazódik a fejemben, bár az egyik még cím nélkül :)
Higyj!
Álmodj! Remélj! Merj! Cselekedj!
Te mit tennél, ha az a világ,
amit eddig álmodban láttál egyszer csak valóra válik? A fák, a virágok, az állatok, és igen a
herceg is…
Csakhogy az álom rémálommá
válik.
Norának fogalma sincs, hogy
került abba a világba, ahol minden szürke és fekete, ahol mindenhol csak
szenvedést lát. Fogalma sincs, miért üldözik, miért akarják egy kőhöz kötözni
és megölni; ki az a fiú, aki menti és legfőképp miért történik vele mindez.
A válaszokat pedig végül
önmagában találja meg.
De mit tennél akkor, amikor
visszatérsz, és a hely, ahol felnőttél szinte a középkorba kerül vissza? Ahol
már senki sem hisz a varázslatba, pedig csak erre lenne szükségük?
Lélekkereső (Egyenlőre :))
A családját senki sem
válogathatja meg. Ezt Nina tudja a legjobban.
A húsz éves Nina már csak arra
vár, hogy a kezébe kapja a papírt, hogy sikerült a vizsgája és végre
elhagyhassa a zárda épültét.
Amióta csak az eszét tudta a
Tisztító nővérek között nevelkedett, de most végre kiléphet az életbe és
megtalálhatja a szüleit.
Ám amikor szembesül ki is az
édesanyja minden összeomlik.
Az zárdán kívül azonban
szembesülnie kell azokkal a lényekkel, akikről eddig csak tanult.
Lények, amelyek kiszámíthatatlan
erejét, csak ő tudja megmondani előre. Az anyjának pedig köze van hozzájuk...
Te mit választanál?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése