Tényleg ennyit ér?

Életem első novellája pár évvel ezelőttről.

Tényleg csak ennyit ér?

„ Tényleg csak erre vagyok jó? Most komolyan nincs jobb dolguk, mint, hogy velem foglalkozzanak? Ott van nekik a bájos kis életük! Foglalkozzanak azzal és ne velem! Elegem van belőlük! Minden egyes kis tökéletesből, akik azt hiszik ők a világ közepe és nekik kell mindenkinek ugrálnia! Azt’ ha nem csinálod te vagy a rossz! Hát nekem ebből elegem van! Talán igazuk volt és tényleg azt kellene csinálnom! Hadd legyek már én is jó valamire! Ha másra nem hát arra majd jó leszek! Nekik legalább kellek… valamire…”

Igen, Verina Dragon ekkor még valóban így gondolta, de ha tudta volna, hogy Ő valójában mit akar, nem hisz el neki ilyen könnyen dolgokat és talán az apját is megtalálhatta volna…

-Verina!! Most azonnal engedd el a húgodat!- kiabált rá az anyja, Charlotte

- De anya, elvette az mp3-am és nem hajlandó visszaadni!- mondta Verina- Pedig azt a saját pénzemből vettem! Az az enyém!- eközben a huga, Cintia az anyjához rohant hüppögve

- Megszorította a kezem!- nyafogott Cintia pedig Verina még csak meg sem ütötte pedig megérdemelte volna, azért amit mindig is csinált. De nem, Cintia Dragon volt az, aki mindig a jó kislány volt. Alig 14 éves, de már úgy viselkedik, mintha az övé lenne a világ és minden, ami benne van, köztük Verina is. Szőke volt, kék szemű, vékony és természetesen olyan ruhákat vetetett, amiből majdnem mindene kint volt.

- Jaj, kicsim nagyon fáj?!- ölelte magához Charlotte a kisebbik lányát. Verina csak a szemét forgatta erre a mozdulatra. „ Ugyan az a nóta, már évek óta! Mikor lesz már nekem igazam?!”

- Vedd már észre, hogy csak színészkedik!- fakadt ki Verina- Hozzám sem értem annyira! Csak kértem, hogy adja vissza az mp3-am és megfogtam a karját nagy cucc!- eközben lehajolt és zsebre vágta a mp3-at mielőtt az anyja elvenné tőle. De azt is tudta, hogy nincs az az isten, amiért ki adná a keze közül a lejátszót! Charlotte a lánya felé fordult. Ő is szőke volt és kék szemű, pontosan olyan, mint a kisebbik lánya. De ő már felszedett pár kiló felesleget, de attól hogy már az 50-hez közeledett úgy öltözött, mint egy tizenéves.

- Most azonnal bocsánatot kérsz a húgodtól és oda adod az mp3-at!- mondta Charlotte, és mögötte Cintia vigyorgott, mert tudta, hogy Verina úgy sem fog vele ellenkezni. De ebben most nagyot tévedett, Verina inkább vállalja a verést, de nem adja oda az mp3-at.

-Nem kérek bocsánatot és nem adom oda!- vágta oda Verina. Charlotte döbbenten nézett rá, majd visszakézből felpofozta a lányát. Verina az arcára szorította az egyik kezét és ökölbe szorította a másikat a zsebében- Nem fogom odaadni! Neki soha és neked sem!- mondta miután elmúlt a fül csengése és meg tudott szólalni.

- Pont olyan, vagy mint az apád!- vágta oda Charlotte, majd Cinta-val a nyomában kiszáguldott a szobából. Verina még mindig ott állt, ahol az anyja felpofozta és mélyeket lélegzett. „ Épp eleget sírtam már! Ideje lenne, hogy felnőjek és hagyjam, hogy leperegjenek rólam a dolgok! Bárcsak tudnám, hogy milyen is volt az apám!” Lassan átvágott a kupin, amit a húga hagyott maga után, mikor felforgatta a lejátszóért a szobáját, de most nem volt energiája rendet rakni. Belépett a fürdőszobájába és belenézett a tükörbe. Végig nézett koromfekete haján és a sötét szemén, a karamell színű bőre elütött a fehér csempétől. Tehát teljes ellentéte az anyjának és a húgának. Nem volt olyan gyenge csontozatú, mint az anyja ezért nem is tudott nádszál karcsú lenni, de nem is volt kövér. Szív alakú arca volt és olyan 175 centi magas volt. Egy szóval annyira különbözött a testvérétől, hogy ha egymás mellett mentek meg nem mondták róla, hogy testvérek. Ennek végülis az is lehetett az oka, hogy nem egy apjuk volt. Verina, még emlékezett Cintia apjára valamennyire, de a sajátjára, semennyire. Még képe sem volt róla. Az anyja minden egyes képét elégette. Csak annyit tudott, hogy valószínűleg sötét bőrű volt és magas, hiszen ő maga is magas volt, de az anyja nem. „ Nagyon úgy tűnik, hogy anyától semmit sem örököltem! Hála az égnek! Így legalább egy olyan valaki vagyok, aki nem olyan, mint egy rossz utcalány! Inkább vagyok egy ismeretlen soha nem ismert személy, mint egy ilyen…”- a gondolatait a telefon csörgése szakította félbe, ami jelezte, hogy ideje mennie az esti műszakba, a boltba. Nagyot sóhajtott és megnézte a pofon nyomát az arcán, de szerencsére annyira nem látszott. Kiment a fürdőből, felkapta a fekete bőrkabátját, és kilépett a szobájából. Ahogy átment a házon, hallotta, ahogy az anyja épp a legújabb pasijának szidja, hogy milyen neveletlen és pont olyan, mint az apja.

- Komolyan mondom ez a lány egyre rosszabb lesz, ahogy múlik az idő! Nem fogom tudni kordában tartani! Ez is kinek a hibája? Az apjáé! Neki volt ilyen természete! És persze az én feladatom, hogy felneveljem a kölykét!- Verina megállt az ajtóban, hogy felvegye a cipőjét, de persze minden egyes szót pontosan hallott a nappaliból.

- Kérdezek tőled valamit, Charlotte! Miért nem nyomtad a kezébe a gyereket, hogy vigye el? Ha az ő lánya gondolom ő is nevelhette volna!- mondta az éppen aktuális pasi, Zac. Verina sóhajtott és éppen indulni készült, mert nem akarta azt hallani, hogy az apja csak úgy lemondott róla, és az anyjára bízta, hogy „Nesze neveld te!”

- Mintha nem akarta volna elvinni!- fakadt ki Charlotte- Dehogynem akarta! Nagyon is akarta, csak anyám kijelentette, hogy nem engedi, hogy elvigye! És hála neki a nyakamon ragadt ez a… isten átka! Soha nem akartam ezt a lányt, de az apja ragaszkodott hozzá és sajnálatos módon anyám is! Ezért van most itt és nem az apjával!- Verina keze megállt a kilincsen. „Apa nem hagyott el? A nagyi nem engedte, hogy elvigyen? De miért?” De több ideje már nem volt a gondolkodásra, mert el fog késni. Ezért gyorsan a fülébe rakta az mp3-ját, felrakta a kapucniját és elindult a boltjukba. A mp3 volt az egyetlen, ami kizárta az agyából másik gonosz megjegyzéseit és a kapucni pedig megvédte a lenéző pillantásoktól. Ezért is utálta ezt a kisvárost, mindenki szemében ő csak egy nem kívánt gyerek volt, akinek fekete volt az apja. Nem is tudta, hogy az anyja miből gondolta, hogy valaha el fogják fogadni az apját. Ez a város, mindenkit lenéz és megvet, aki csak egy kicsit is más, mint ők! Ha máshogy öltözik, mint az átlag, ha mondjuk nem olyan vékony, nem olyan magas, nem olyan dolgok vonzzák, mint a többieket! Verina is azok közé tartozott, akiket megvetnek. Nem csak az apja miatt, hanem mert a darkos-ként öltözött és vonzották a természetfeletti dolgok. Az iskolában mindenki őt cseszegette, hogy miért így öltözik vagy, hogy mégis hol vásárolja a gönceit. Miért nem beszél arról, hogy ki kivel, mit és mikor csinált? Miért nem olvad bele végre a tömegbe? „ Hát persze mert nem is lennél rá képes, te korcs! Menj vissza a fekete apádhoz, te korcs! Ideje lenne már eldönteni, hogy mi vagy, fekete vagy fehér ember! Én inkább az utóbbira szavaznék! Tényleg szavazhatsz te egyáltalán? Hát nem hiszem!”- zúgta Verina fejében ezek a szavak. Már vagy százszor hallotta ugyanazt, csak más megfogalmazásban. Ugyanazt a bántó, sértő és mélyre szántó mondatokat, amivel kifejezik, mennyire gyűlölik, amiért más. Gyerekkora óta ez ment, nem csak az óvodában, később az iskolában majd a gimnáziumban, de otthon is ahol az anyja isten átkának nevezte vagy még rosszabbnak. 17 éves létére, már tudta milyen az, ha kiközösítik, és nem vesznek róla tudomást. De azt sokkal jobban szerette, mintha mindig ő volt a téma. Minden fiú inkább ment az üres fejű cicababák után, mint hogy merjen mellé állni. De nem is számított. Sosem gondolt arra, hogy pasira lenne szüksége. Barátra annál inkább! Szeretett volna egy barátnőt, akivel mindent megoszthat, és aki mellette áll. Az egész kisvárosban egyetlen egy ember bánt vele, úgy ahogy mindenki mással. Ő volt Erix. A fiú, akivel mindig együtt voltak, műszakban, a boltban. Most is ott állt a bolt előtt és Verina-ra várt. Erix egy 20 éves fiú volt, akinek barna haja és szeme volt. Magas volt és erős, kedves és tanult, ahoz képest, hogy egy éjjel-nappaliban dolgozott. Fekete baseball sapkája alól Verina-ra mosolygott

- Szia, Ver!- köszönt neki Erix- Készen állsz egy unalmas éjszakára?

- Jaja! Én mindig!- mosolyodott el Verina. Végig nézett Erix-en, a fekete farmer-ján, a sárga pulóverén és fekete sapkáján. Erix Verina arcát vette szemügyre

- Anyád megint megpofozott?- kérdezte halkan, mire Verina csak bólintott- Miért?

- A szokásos!- vont vállat Verina- Cintia baba!- forgatta a szemét- Majd odabent lemondom!- ezzel belökte az ajtót és belépett a boltba. A polcok között a pulthoz lépett és felnyitotta az ajtaját. Az ott dolgozó szőke csaj végig nézett rajta elfintorodott és Erix-hez fordult. Verina tudomást sem vett róla, csak belépett a személyzeti helyiségbe és felakasztott a kabátját

- Hogy tudsz vele lenni egy műszakban?- nyávogott kint a lány- Mindig ezzel a korccsal vagy

- Tudod, Kate inkább vagyok vele, mint veled! És Ver nem korcs! Én igenis bírom!- jelentette ki Erix. Verina csak nézett rá döbbenten, mert időközben kilépett a pult mögé- Verina egy aranyos csajszi, csak ti ezt nem látjátok, mert, nektek csak a külső a fontos!- a csaj csak hápogott egy sort, majd kiviharzott a boltból. Verina még mindig ott állt és Eric-et nézte

- Miért… miért védtél meg?- kérdezte Verina halkan

- Mert a barátod vagyok, Ver!- mondta Erix- És komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam! Tényleg kedvellek és bírlak téged! És nem vagy korcs!

- És ehez barátnőd mit szól?- morogta Verina, Erix megrázta a fejét

- Nem zavarja! Sosem zavarta! Csak gyáva, hogy kimondja, azt, amit gondol!- mondta Erix- De igazából semmi baja sincs veled, és azzal, sem ha veled lógok! Na, de most, hogy ezt így kiveséztük, mondd el mit csinált már megint a húgod!- Verina felsóhajtott és belekezdett…

Hajnalban, amikor vége lett a műszakjának, Verina egyedül indult haza. Ami pedig rossz ötlet volt, legalábbis mint később kiderült, rossz ötlet volt. Eddig is mindig egyedül ment haza és sosem volt gond. De a mai nap nem ezek közé tartozott. Mélyen elmerült a gondolataiban, miközben hazafele ment, hogy összeszedje a tancuccait és rohanjon az iskolába. Most azt hiszitek, az anyja parancsolt rá, hogy dolgozzon a boltjukba. De nem! Ezt az egészet Verina vállalta, hogy legyen pénze és amint leérettségizik, eltűnhessen innen. New York-ba akarta költözni, ahol elvileg az apja is lakott és minden vágya volt megtalálni őt. Most meg főleg, hogy megtudta, hogy az apja nem akart lemondani róla. Meg akarta szabadulni az anyjától és a húgától, meg a folyton változó pasiktól. Alig fél éve volt vissza a suliból és addigra a pénz is összegyűlik, hogy eltűnhessen innen. „Csak azt nem értem, hogy a nagyi miért nem engedte, hogy apu elvigyen magával? Miért tartott itt anyámnál, aki nem is akarta, hogy megszülessem és azt a nagyi pontosan tudta? Mit tehetett apám, amiért nem engedte? A nagyi mindig úgy kezelt, amíg élt, mintha különleges kislány lennék! De miért? Hát megkérdezni már nem tudom… anyám meg úgyis elküldeni, hogy hagyjam békén ezzel a hülyeséggel. Most még fontosabb, hogy megtaláljam az apámat! Vele akarok lenni és együtt akarok élni vele! Ott ahol él gondolom, nem lennék korcs! És ha apa ott lenne… talán más lenne…”

-Én tudok segíteni neked!- szólalt meg egy hang a háta mögött. Verina gyorsan fordult meg. Előtte egy vörös hajú lány állt hajában kék csínokkal, szeme barna volt és mosolygott rá. A ruhája fekete volt, kezében egy cigi lógott. Hosszú fekete csizmája hangosan kopogott, amikor elindult Verina felé. Ver valahogy mégsem kezdett el hátrálni- Segítsek neked, Ver?

- Ki vagy te? És honnan tudod a nevemet?- kérdezte Verina

- A nevem, Katellen, de szólíts csak Cat-nek!- mondta a lány- És nagyon sok mindent tudok rólad, Ver! Már gyerekkorod óta figyelünk! Tudjuk ki vagy!

- Mi van?- döbbent meg Ver- Mi az, hogy gyerekkorom óta figyeltek?

- Hát gyerekkorod óta figyelünk rád!- válaszolta Cat- Végig az egész eddigi életedet!

- Okééé… de ki az a mi? Mi a fene ez az egész?- kiáltotta Ver

- Hiába kiabálsz!- mondta Cat nyugodtan- Senki sem hallja meg! Meg, ha meg is hallja bárki is nem fog segíteni neked!- Ver döbbenten elhallgatott, mert a lánynak igaz volt- Szóval, most hallgass egy kicsit és hallgass végig!- Ver az órájára pillantott

- De el fogok késni a suliból!- mondta Ver, mire Cat felnevetett

- Egy évben egyszer te is elkéshetsz! Ha végig hallgatsz szerintem nem is nagyon fog érdekelni a többi dolog!- mondta Cat-  Nos, én egy csapatban vagyok bent. A nevünk Sötét őrök! Mi próbáljuk kordában tartani a sötét erőket! És azért figyelünk téged, mert úgy gondoltuk, neked hozzánk kell csatlakozni azért, mert te vagy te!

- Ezt most nem értem! Én csak egy egyszerű lány vagyok! Miért lennék én fontos?- kérdezte Ver- Sőt anyám nem is akart megszülni! Mindenkinek csak a terhére vagyok! Senkinek sem vagyok fontos! Mindenki magasról leszar és megvet, mert más vagyok! Mégis mire vagyok akkor jó? Arra hogy engem cseszegessenek állandóan? Nem vagyok feszültség levezető! Elegem van!- kiáltotta Ver és beleütött a falba- Nem vagyok gép! Én is ember vagyok!- Cat csak hallgatta a kifakadását- Mindenki diszkriminál, csak mert apám fekete! Kit érdekel? Ember! Ugyanúgy ahogy mindenki más! Rohadtul elegem van a városból!

- Akkor gyere velem, vissza New York-ba!- szólalt meg Cat, mire Ver úgy nézett rá, mint aki el is felejtette, hogy ott van- Gyere velem New York-ba és csatlakozz hozzánk!

- Miért? Miért éppen én? – kérdezte Ver, Cat szívott egyet a cigijéből és kifújta a füstöt

 - Mindazért, amit elmondtál most! És mert apád lánya vagy!- válaszolta Cat

- Apám… lánya…- ismételte meg döbbenten Ver- Te… ismered az apámat?

- Persze!- vont vállat Cat- Benne van a csapatban! Ő már akkor magaddal akart hozni, amikor elvált anyádtól, de a nagymamád nem engedte! És miért? Mert ő az ellenségünk volt!

- Ellenség?- kérdezte Ver döbbenten, mire Cat belekarolt

- Üljünk be valahova és mindent elmagyarázok neked!- mosolygott Cat- Azt hiszem, velem fogsz jönni, New York-ba…

- Mitől vagy benne ennyire biztos?- kérdezte Ver- És még mindig nem tudom, honnan tudod, hogy mire gondoltam, amikor megszólítottál?- Cat felsóhajtott, majd belekezdett a mondani valójába. Ver szinte tátott szájjal hallgatta és meg is feledkezett az iskoláról.

Ver egyedül csavargott a városban, és egyre csak az zúgott a fejében, amit Cat mondott neki, arról, hogy szükségük van rá. „ Életemben nem hallottam még a Sötét őrökről, sem a Fény gyűlölőkről… Pedig Cat szerint léteznek, csak nem tudjuk róluk, hova tartoznak! Az apám, a Sötét őrök közé tartozik, a nagyanyám, pedig a másik csapathoz. Apa el akart vinni, hogy azzá neveljen, amivé őt, de a nagyi nem engedte, mert nem akarta ezt… De neki ez miért jó? És mi az, hogy kell, legyen valami különleges képességem? Az rendben van, hogy Cat-nek van gondolatolvasói képessége… vagyis miket beszélek, nincs rendben!! Ez nem normális… És pont én beszélek?! Én nem vagyok olyan, mint a többiek, akik csak ezért elítélnek valakit! Nekem kell eldöntenem, hogy most apuhoz csatlakozom, és itt hagyom ezt a nyomorult előítélettel teli várost, vagy itt maradok és tuti, hogy 4 hónapon belül öngyilkos leszek… Már ha hihetünk Cat barátnőjének és miért nem hihetnénk, ha már Cat-nek is ilyen képessége van. És ahogy nézem, az lenne az egyetlen kiút, ha itt maradok… a pénz sosem gyűlne össze az útra New York-ba… a többiek tovább szekálnának, lenéznének… Cintia-nak mindig igaza lenne és anyám új pasija sem lesz jobb, mint az összes többi. Mi értelme lenne itt lenni? Csak szenvedek… ott meg talán más lenne! Talán! Ezt kell hát eldöntenem… Most mit csináljak? Cat annyira… nem normális, hogy az már tetszik! És nem bánt úgy, mint a többiek, olyan, mint egy barátnő… legalábbis szeretném, ha az lenne! De így meg a saját nagyim ellen fordulok… na, most mit csináljak? Így meg ismerhetném az apámat és nem csak arra kellek, hogy levezessék a feszültséget! Én ennél többet érek! Mit is mondott Cat? Hogy azért kellek, hogy legyen egy csali, akivel elkapják a Fény gyűlölőket? De az úgy, meg ők is kihasználnak!

Nem érdekel!! A városlakóknak is csak kihasználnak! Tényleg csak erre vagyok jó? Most komolyan nincs jobb dolguk, mint, hogy velem foglalkozzanak? Ott van nekik a bájos kis életük! Foglalkozzanak azzal és ne velem! Elegem van belőlük! Minden egy kis tökéletesből, akik azt hiszik ők a világ közepe és nekik kell mindenkinek ugrálnia! Azt’ ha nem csinálod te vagy a rossz! Hát nekem ebből elegem van! Talán igazuk volt és tényleg azt kellene csinálnom! Had legyek már én is jó valamire! Ha másra nem hát arra majd jó leszek! Nekik legalább kellek… valamire… Még ha csak kihasználnak, akkor is kellek, és nem szekálnak! Ezen kívül, ott van az apám is! Legalább megismerhetem!”

Igen, valóban így indult a dolog, de rosszabbul végződött, mint azt Verina valaha is gondolta. Hitt abban, hogy végre lehet egy jobb és boldogabb élete. De aztán közbejött valami… valami, ami senkinek sem tűnt fel! Senki sem foglalkozott azzal, hogy ez már máshol megtörtént! Nekik ez nem volt fontos! Ez az átka annak, ha valaki olyan kisvárosban lakik, ahol, nem foglalkoznak mással, csak is saját magukkal. De most végre rájöttek, hogy nem csak azok az emberek léteznek, akik ebben a városban élnek. Hanem mások is, akik rosszabbak mindenkinél… Rájöttek, hogy máshova is figyelni kellene! Hogy, hogyan jöttek rá? Úgy, hogy egy lányt, egy bizonyos, Riley Barnes-t holtan találtak a folyóparton…

„ Ma reggel a helyi gimnáziumba igyekvő fiatalok találták, meg a szegény Riley Barnes-t. A lány a folyóparton feküdt, véresen. A kiérkező rendőrök, pedig igazolták, a legrosszabb gondolatot. Riley-t meggyilkolták! A lányt 33 késszúrással gyilkolták meg és levetkőztették, a ruháit, pedig melléje tették, szépen összehajtogatva. A rendőrség hasonlóságot talált, a New York-ban és a körülötte lévő városokban tevékenykedő sorozatgyilkossal!! Vajon az a gyilkos azonos a miénkkel? A kettő ugyanaz!? Ha igen akkor, minden lány és fiatal nő veszélyben van, hiszen csakis nőket gyilkol a sorozatgyilkos! Ezért kéri a rendőrség, hogy a lányokat, ne engedjék el otthonról, egyedül, sötétedés után! De vajon, miért ebben a városban folytatja a gyilkolást? Kiért jött igazából ez a gyilkos? Vajon hány nő fog az áldozata lenni, még mi előtt elkapják? Azt ajánljuk, ha nem muszáj, ne menjenek sehova sötétedés után!”-> részlet a városi újság egyik cikkéből, ami talán több ember életét is megmenthette volna, ha nem a leghátsó lapra nyomtatják, amit szinte senki sem olvas el. Talán a véletlen műve, talán a sorsé, de emiatt, Cat még 5 lányt gyilkolt meg egy hét leforgása alatt és senki sem hitt abban, hogy ő lehet a következő áldozat, ahogy Verina sem… de aztán…

Verina döntött! Döntött, és el akart menni Cat-el, az apjához, New York-ba. Készen is állt az utazásra, de először úgy gondolta, bemegy és ledolgozza a munkaidőt. És persze el akart búcsúzni, Erix-től, az egyetlen normális embertől. Épp mielőtt elindult volna, megszólalt a mobilja. Felkapta az ágyról és beleszólt:

-Tessék, Verina vagyok!- a telefon recsegett-ropogott, majd egy hang szólt bele

- Te leszel a következő! Ma reggel… te jössz, Ver…

- Nem tudom, ki szórakozik, de nagyon vicces!- jegyezte meg Ver gúnyosan és lecsapta a telefont. Szó nélkül kiment az ajtón és vissza sem nézett. Nem érdekelte a múltja egyes egyedül a jövője, amit talán az apja mellett folytathat. Erix ott állt a bolt mellett, ahogy minden egyes este, amikor éjjel dolgoztak. De ma este a fiú nagyon furcsa volt. A földet bámulta és nem mosolygott rá, amikor mellé ért, ahogy szokott

- Szia, Erix! Mi a helyzet?!- kérdezte Ver és próbált nem örülni, hogy reggel eltűnhet

- Meghalt a barátnőm!- mondta halkan Erix, Ver döbbenten megállt és úgy nézett rá, hogy mint aki azt várja, hogy a fiú csak viccelt, de nem

- Uram isten!- mondta Verina- Mégis mi történt? Gyere, menjünk be inkább, mielőtt elázunk!- belekarolt a fiúban és behúzta a boltba. Leültette a pult mögötti székre. A fiú a kezébe temette az arcát és mély levegőt vett- Hogyan halt meg, Erix?

- A városban garázdálkodó gyilkos megölte!- suttogta Erix, Ver letérdelt eléje

- Gyilkos? Milyen gyilkos?- döbbent meg Ver- Nem is hallottam még róla!- Erix rá nézett

- Nem? Egyedül jöttél ide?- kiáltotta Erix, mire Ver bólintott- Te megőrültél? Nem tudod, hogy ő éjjel, vagy sötétben dolgozik? Megölhetett volna!

- Ugyan már, Erix! Engem még az a gyilkos sem ölne meg!- legyintett Ver- Nem vagyok neki sem fontos! Ugyanolyan senki vagyok a szemében, mint a többieknek!

- Ez nem igaz!- kiáltotta Erix- Ennyiből kisétálhatnál egy autó elé! De még az is fékezne! Ver, ne menj, egyedül haza kérlek! Elég nekem, hogy elveszítettem, a barátnőm, nem akarlak még téged is! Hiszen szeretlek téged!- Ver döbbenten nézett rá

- Úgysem megyek haza!- suttogta Ver- Elmegyek New York-ba egy lánnyal, aki ismeri apát!

- Micsoda? Meg őrültél?- kérdezte Erix döbbenten- Nem is tudod ki az a lány! Ne, menj, el Ver! Vagy legalább ne egy tök ismeretlen csajjal! Nem tudod ki az!

- Erix, ő legalább nem cseszeget! Most komolyan azért maradjak itt, hogy tovább hallgassam az állandó beszólogatásokat? Ezért nem éri meg! Inkább elmegyek!- mondta Ver

- Ver! Ezt nem hagyhatom!- állt fel Erix és megragadta a lány vállát- Nem hagyom, hogy veszélybe sodord magad! A húgom vagy meg kell, hogy…- itt döbbenten elhallgatott

- Mi?- kiáltotta Ver és tátott szájjal nézett a fiúra, aki mondani akarta valamit, aztán mégis becsukta a száját- Mit mondtál Erix? Mi vagyok én neked?

- A húgom…- sóhajtotta Erix- Eddig titokban kellett tartanom, mert apa megkért rá, de nem hagyhatom, hogy elmenj! Most elmondom, hogy apa a másik városban lakik és nekem kellett rád figyelnem! Ezért is beszéltelek le az öngyilkosságról! Az a lány biztos, hogy nem ismeri apát! Mert akkor nem mondta, volna azt, hogy apa New York-ban van!

- Ezt nem nagyon tudom elhinni!- rázta a fejét Ver- Ez hihetetlen! Nem is vagy olyan, mint én! Nem vagy karamell színű! Fehér, vagy mint a hó!

- Én nem örököltem apu génjeit!- mondta Erix- De az én mamám meghalt és anyád nem fogadott el, és téged se adott oda apának, amikor megszülettél! Pedig apa próbált megszerezni, de a nagyanyád, azt mondta, hogy nem adhatja oda egy ilyen férfinak, pedig engem is egyedül nevelt! De attól még a húgom vagy!

- Nem… nem lehet! Akkor ki ez a Cat? És akkor nem is igaz, amit mondott nekem?- kérdezte Ver- Minden csak hazugság volt? De miért? Mit akar tőlem?

- Ez egy jó kérdés!- bólintott Erix- De ezek szerint hiszel nekem?- Ver tanácstalanul nézett rá

- Nem mondtam neked, hogy mit mondott nekem arról anyám, hogy a nagyi nem engedett elvinni! Ezért csak onnan tudhatod, ha tényleg igazat mondasz!- mondta Ver- De nem tudom! Nem nagyon tudom elhinni! Ez olyan, mint egy mesében! Hihetetlen!

- Elvihetlek apuhoz!- mondta Erix- A műszak után elmehetünk hozzá! Ő is látni szeretne már!

- Bemutatod nekem az apumat?- kérdezte Ver, mire Erix bólintott- Az igazit?

- Igen! És elmehetünk innen! Főleg, most, hogy a barátnőm meghalt! Nincs már miért itt maradnom!- sóhajtotta Erix- Elköltözhetünk! Nem kell itt maradnod!

- Az lehet, hogy jó lesz…- mondta Ver

- Csakhogy én ezt nem fogom hagyni!- szólalt meg egy lány hang. Mind a ketten arra fordultak. Egyikőjük se hallotta az ajtó felett lévő csengőt

- Cat?- kérdezte Ver- Te meg mit keresel itt? Úgy beszéltük meg, hogy reggel megyünk!

- Úgy tűnik, reggel sem megyünk!- jegyezte meg Cat- Ver, nem veszed észre, hogy ő is a Fénygyűlölők közé tartozik? Csak itt akar tartani, hogy tovább szenvedj, és ne tudj nekünk segíteni!

- Miről beszélsz?- kérdezte Erix- Fénygyűlölők? Az valami szekta vagy mi?- Ver ránézett Erix-re- És nem akarom, Ver-t itt tartani, hanem el akarom vinni apához!- Verina hol Erix-re, hol Cat-re nézett. Nem nagyon tudta kinek higgyen és kinek ne.

- Most melyikőtök mondd igazat?- kérdezte Ver és hátrált egy lépést- Ki akar nekem segíteni?

- Ver, tudod, hogy sosem hazudtam neked! Ismersz már engem 3 éve!- mondta Erix- Úgy ismersz mint aki csak ki akar téged használni? Őt ismered?- mutatott a fiú a lányra- Semmit sem tudsz róla! Csak azért mert így öltözik, még nem biztos, hogy olyan, mint te! Én tudom, hogy érzed magad itt! Tudom mik az álmaid és tudom, mit akarsz! Ismerlek és te is ismersz engem!- Ver a fiúra nézett, majd Cat-re aki nem szólt semmit, csak hidegen nézett rá.

- Te mit mondasz, Cat?- kérdezte Ver, de Erix fele húzódott

- Már mindegy mit mondd, úgysem hiszel neki!- szólalt meg egy másik hang a sötétben. Erix arra nézett, ahogy Ver is- Cat már elintézte a dolgát!

- Ki maga?- kérdezte Ver- És Cat mit intézett el? Mi ez az egész?

- Már megmondtam neked Verina… te vagy a következő!- válaszolta a férfi és Ver éppen csak el tudta kapni a fejét a kés elől- Még egy lány és a munkámnak vége!

- Maga az! Maga az a pszichopata, aki lányokat öl!- kiáltotta Erix- Maga gyilkol ebben a városban! És most Ver-t akarja megölni?- a férfi mosolyogva bólintott

- Ugyan, még szívességet is teszek neki!- mondta a férfi- Hiszen sehol sem fogják elfogadni a másságát! Mindig ugyanolyan számkivetett lesz, mint most! Hiszen nem olyan, mint a többiek! És ezt te is tudod, nem Ver?- kérdezte a férfi immár Verina-tól- Sosem fogsz tudni beilleszkedni! Nem lenne jobb inkább meghalni? Nem lenne egyszerűbb?

- Ver ne hallgass rá!- kiáltotta Erix, de a lány előtte termett és gyomron vágta. Erix nem kapott levegőt és térdre rogyott, a lány ekkor behúzott neki, mire a fiú elterült a földön.

- Erix!- kiáltotta Ver- Erre most miért volt szükség?- kérdezte a férfitől

- Mert képes lett volna beledumálni!- mosolygott rá a férfi- Az én nevem amúgy Xavér! És szeretnék neked segíteni! Te is nagyon jól tudod, hogy amit ez előbb mondtam az igaz! És nincs már megoldása a dolgoknak, mint hogy meghalsz! Minden sokkal jobb lenne! Nem lennének gondjaid, nem szólnának be, nem cseszegetnének! Nyugalom lenne! És nem is kell magad megtenned, majd én megteszem neked!- elővett egy kés a zsebéből. Ver megbabonázva nézett a pengére, ami fényesen csillogott a lámpafényben.

- És… fáj?- kérdezte halkan Ver

- Csak egy másodpercig, aztán már semmit sem fogsz érezni!- válaszolta a férfi- Csak a nyugalmat és a békét fogod!- Ver nem is nagyon tudta, mikor indult el a férfi felé. Xavér elkapta a kezét és magához rántotta- Milyen könnyű téged befolyásolni, Verina!- Ver döbbenten nézett rá és csak ekkor jött rá, hogy becsapták- Örök jó ét, Verina Dragon!- ezzel elemelte a kést és lesújtott…

„ Talán így volt a legjobb! Talán tényleg így kellett történnie! Talán… ez volt nekem megírva! Hogy egy szörnyű élet után egy sorozatgyilkos utolsó áldozata ként végezzem! Végre nem kell hallgatnom semmi féle megjegyzést a ruhámra vagy magamra! Így lesz a legjobb mindenkinek! Csak azt sajnálom, hogy az apámat nem ismerhettem meg… Ezt az egyet még megtettem volna… csak ezt… de… már… mindegy…”- ezek voltak Verina Dragon utolsó gondolatai mielőtt meghalt volna…

Miután Erix magához tért és megtalálta Verina holttestét a boltban, kihívta a rendőrséget.  Verina volt az egyetlen lány, akit nem vetkőztettek le, de hagytak egy levelet a testen. Ebben a gyilkos közölte, hogy a gyilkosság sorozat egyenlőre véget ér és a város biztonságban van. A temetésen vigasztalhatatlanul zuhogott az eső, persze az egész város megjelent mintha csak annyira szerették volna a lányt. Erix volt az egyetlen az ott lévők között, aki tényleg szerette ezt a lányt. Amikor Charlotte, sírva borult a lánya sírjára, Erix kifakadt

-Ne tegyen már úgy, mintha annyira szerette volna a lányát!- kiáltotta Erix- Maga is nagyon jól tudja, hogy ez az egész egy hazugság! Sosem szerette, sosem aggódott érte, sosem érdekelte mit érez, csak az volt a fontos. hogy a kis Cintia drága megkapja, amit akart és ezért még Verina-n is képes volt átgázolni!  Nem érdekelte ő! Ahogy az egész várost sem! Senkit sem érdekelt az, hogy Verina szenved attól, ami itt zajlik! Mindenki nagy ívben tett erre! Csak azért mert más volt, mint mi! Tudják, ezt hívják negatív diszkriminációnak! Lenézik, megvetik, csak azért mert más! Nem tudom, mit éreznének, ha magukkal csinálná ezt valaki! Mert mindenkiben lehet valami kivetni valót találni! Senki sem ugyanolyan, mint a másik! Senki!!- a fiú farkasszemet nézett a várossal- Maguk üldöztek egy ártatlan lányt a halálba! Mert tudják meg, hogy Verina önként rohant bele a gyilkos karjaiba, mert azt hitte így jobb lesz neki! Tényleg csak ennyit ér? Ennyit ér maguknak egy lány élete? Ennyit? Tudom, mit gondolnak! Látom az arcukon! Örülnek, hogy végre megszabadultak tőle! Így tudják mit? Örülök, hogy Verina már nem szenved tovább! Legalább nem kell azt látnia, hogy milyen ez a város! Maguknak csak ennyit ér ennek a lánynak az élete, de nekem többet! Ő is érzett és fájt neki az, amit csináltak vele! Most talán megnyugodhat a lelke! Nem fog szenvedni! Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de az a sorozatgyilkos most jót tett! Nem kell szenvednie!

- Maga megőrült?- kérdezte egy nő- Az a gyilkos megölte a barátnőjét…

- De megszabadított valakit a szenvedéstől!- vágott vissza Erix- Egy újabb embert kergetett a halál a diszkrimináció! Én azt mondom, mindenki, aki most itt van, nézzen magába és gondolkodjon el azon, hogy ő maga hogyan érezne, ha pontosan ugyanazt kapná, amit Verina! És talán maguk is rájönnek, hogy nem szabad diszkriminálni, csak azért mert máshogy öltözik valaki, más a bőrszíne, más dolgokat szeret, máshogy néz, ki mint az átlag! Csak gondolkodjanak és talán maguk is megérzik, hogy mit érzett ez a szegény lány itt maguk előtt! Ha majd ez megtörtént, akkor lehet miről beszélnünk, de addig maguk sem jobbak, mint a sorozatgyilkos! Mert maguk is gyilkoltak, csak nem a kezükkel, hanem a szavaikkal és a tetteikkel!- mondta Erix. Ezzel megfordult és elhagyta a temetőt. Az emberek döbbenten nézett maga elé. Az ég el borult és Erix a zuhogó esőben battyogott hazafelé. „ Nem csak ennyit ért az életed Ver! Ennél te sokkal többre lettél volna képes… csak… akadályoztak… Most talán ez a város is megtanulja, hogy nem szabad senkit sem kiközösíteni, mert ez lehet a vége! Talán másképp fognak a dolgokhoz állni! Bár ki tudja! De nem ennyit ért! Egy élet ennél többet ér! Egy el sem kezdett élet! Egy meg sem tervezett élet! De megkapott élet! Nem ennyit! Nem csak ennyit ér!!”

Vége