Hivatalos Kristályba zárt érzelmek Prológus

„A szép üveggömb összetört,

nem véd többé gyermekálom,

 És száz cserép közt sebzett szívvel állsz,

tétován.

 Ha rád zuhan egy zord világ,

hogy bírnád el gyönge vállal?

 Átkozódhatsz,

 senki nem felel, de érzed: menni kell.(…)

Hogy száll az ember,

ha földre rántja önmagát?

 És hogy lesz szabad,

ha a saját árnyát sosem lépi át?”

                                                Mozart musical: Árnyékdal

 

Prológus

A sötét vörös köpenybe burkolózott férfi lassan sétált az üres, kihalt folyosón. Bőrcsizmába bújtatott lába ütemesen csapódott a padlónak és tompán visszhangzott. Köpenye csuklyáját mélyen az szemébe húzta, ezért az arcából szinte semmi sem látszott. A hatalmas, szürke kövekből épült folyosót fáklyák világították meg és festették feketére a plafont. A kövek között hideg volt, a levegő dohos és nehéz, hiszen nem voltak ablakok. Amikor a folyosó ketté ágazott meg sem állt, csak folytatta az útját balra. Tudta, hogy jó felé megy, de nem azért mert olyan sokszor járt erre, hanem azért mert érezte a levegőben úszó varázslat maradványokat. Kecses, hosszú ujjait látni lehetett, mikor összefogta mellkasa előtt a köpenyt. Amikor az ajtó mellett álló magas, erős, fegyverrel felszerelt férfi szó nélkül beengedte a csuklya alatt gonoszan elmosolyodott. " Komolyan ennyire ostobák, akik ott ülnek a tanácsban? Egy ennyire buta, varázserő nélküli férfit bízni meg az őrzéssel, felér egy aláírt lopással. Látom, nagyon kell nekik. - gondolta a férfi miközben belépett a terembe. A körülbelül öt méter átmérőjű, sima falú szoba, teljesen üres volt. Csupán egyetlen bútordarab volt benne az, amin a kő feküdt. Még a férfinak is elakadt egy percre a lélegzete. Annyi erő gyűlt össze a teremben, hogy szinte megfojtotta. A varázslat, amit a kőre szórtak egy varázsló teljes erejét és lényét követelte. Az ismeretlen nyelt egy nagyot, mert csak most jutott el a tudatáig mire is készül. Azzal, hogy kiegészíti a varázslatot, önmagát is megölheti, arról nem is beszélve, hogy ezzel mennyire meggyengíti az eredeti varázslatot. De tudta nincs más esélye és innen már nincs visszaút. Lassan sétált oda az állványhoz, ahol a kristály lüktetett és túlvilági fénybe vonta a termet. Amikor rátette a tenyerét elcsodálkozott mennyire forró, de tudta nincs ideje ezen gondolkodni. Lehunyta a szemét és latinul kezdett kántálni. Mély hangját visszaverték a falak, a keze alatti kő bevilágította a szobát. A férfi ujjaiból kék köd ereszkedett a kristályra és szikrák pattogtak, ahogy hozzá értek. Annyira koncentrált, hogy sikerüljön a varázslat, hogy nem látta, amikor kinyílt az ajtó és áll ott valaki. Az ajtóban álló egyén fekete csuklyája az ő arcát is eltakarta, köpenye finoman omlott le a lábáig, de lábfej nem érintette a padlót. Az alak lassan, a föld felett lebegve közeledett a férfi felé. Az egész testéből sötétség gomolygott elő és mindent beborított. A feketeség fokozatosan teret követelt magának és ezzel együtt csökkent a kőből áradó fény. Már csak egy kis körben pislákolt, de csak addig, amíg a férfi le nem vette róla a kezét. Amint a varázslat megszűnt minden sötétségbe borult...

Egy rövid kiáltás sokáig kószált a falak között. Léptek körték meg a feszült csöndet. Ahogy a fekete lepelbe bújtatott idegen eltűnt úgy foszlott szét a sötétség, felfedve a saját vérébe fagyott őrt, a varázslót tőrrel a szívében és az átlátszó követ, ami még így megbabonázva se éri utol az eredetit.

* * *

Amikor a férfi belépett a lakásába döbbenten megtorpant. A nő a kanapén ült, kezét az ölébe ejtve és a semmibe bámulva. Damien gyorsan és jó hangosan becsukta az ajtót. A nő lassan ráemelte sötétszürke szemeit és felállt. A derekára erősített tokban megcsörrentek a dobócsillagok, a másik oldalán pedig jól kivehető volt a fegyver. Fekete pulóver és bőrnadrág rejtette el vékony, de izmos testét.

- Mit akarsz itt, Nana? Megbeszéltük, hogy elfelejtsük egymást!

- Csak, hogy közbe jött valami... vagyis valaki- mondta halkan a nő és a hasára simította a kezét.

- Mi?- mordult rá Damien. - Ne beszélj rébuszokba!

- Terhes vagyok!- vágta oda Nana dühösen, mire a férfi szemi elkerekedtek. Nagyot nyelt és döbbenten leült oda, ahol az előbb a nő ült. Sokáig nem szóltak egy szót sem. Mind a ketten arra próbáltak rájönni, hogyan keveredhetnének ki abból, amibe zuhantak.

- Jól van... keresek egy orvost az emberek között, akivel majd elvetetheted- mondta Damien a szemeit dörzsölve.

- Elvetetni?- háborodott fel Nana. - Soha! Megszülöm ezt a gyereket!

- Megőrültél?- kiáltott fel Damien. - Nem tarthatod meg! Ne légy ennyire hülye. Már az is elég baj, hogy összekeveredtünk.

- Nem érdekel! Megszülöm ezt a gyereket, ha belehalok is.

- És mi lesz a gyerekkel? Nem gondolkodtál még azon, hogy milyen rossz lesz neki, ezek között a körülmények között. Ha rájönnek, hogy ő az, már pedig rá fognak, akkor üldözni fogják. Térj észhez és vetesd el- ragadta meg a férfi Nana vállát.

- Nem vetettem! Ő az enyém, megszülöm és megvédem. Meg tudom védeni, ha akarom... és akarom!- lökte el magától Nana, Damien kezét. - Azt hittem legalább érdekelni fog, hogy gyereked lesz.

-- Ha ilyen szörnyszülött, mint az, amit szülni akarsz, akkor nem- mordult rá Damien. - Hagyj békén ezzel. Ha megteszed, mindent elrontasz. Kiderül, hogy valaki megszegte a törvényt és nekem annyi.

- Senki sem fogja kitalálni, hogy mi voltunk- forgatta gúnyolódva a szemét Nana. - Gyáva vagy Damien Ginn! Nem vagy méltó, hogy varázslónak nevezd magad. Felejts el és a gyerekedet sohasem fogod látni.

- Nem is akarom!- vágott vissza Damien. - Menj el, Nana.

- De egyet jegyezz meg, ha ő lesz, az, akitől mindenki fél, akkor meg fogja törni az átkot. Megtöri, és végre gyűlölhetlek. Akkor pedig menekülj! Menekülj, mert az én haragom nagyobb és forróbb lesz, mint a pokol. Szóval, jól vigyázz!- sziszegte az arcába dühösen Nana, majd kirobogott és becsapta az ajtót. Az arcába húzta a baseball sapkáját és végigsietett a folyosón. Kezét védekezőn a hasára szorította és örült, hogy legalább az anyai ösztön megmaradt benne, ha más nem is. "De majd te... te majd feloldozol minket. Megmentesz minket... minket élőholtakat!"