Út a pokolba - Lélekfoszlányok 2. lépés
Második lépés
Nico morogva
lépett be a lakásba. Szidta az összes szentet, amiért ilyen időjárást adtak ma
estére. Erős viharban és zuhogó esőben végig motorozni a városon nem volt a
legnagyobb élvezet. Levette a bőrkabátját, amiből csöpögött a víz és a földre
dobta. Megdörzsölte rövid szőke haját, ami oldalt fel volt nyírva. Vízcseppek
szóródtak szerteszét. Felkattintotta a villanykapcsolót, de nem történt semmi.
– Fantasztikus –
morogta, mikor rádöbbent, hogy nála sincs áram. Miután felkapcsolta a
telefonján az elemlámpát, a kis előteret elhagyva a nappali felé indult.
Remélte, hogy akad még valahol gyertya a lakásban, mert a telefonja nem fogja
sokáig bírni.
– Hol van Drake?
– Jézusom, Lexi! –
kiáltott fel Nico, miközben kiejtette a kezéből a telefont. Egy pillanatra sötétben
maradtak, majd a lány felkapcsolta az elemlámpát. – A frászt hozod rám. –
hajolt le a telefonjáért Nico, majd a lányra nézett. Lexi szinte beleolvadt a
sötét fotelba. Viszont azt látta, hogy a szeme dühösen villog.
– Még egyszer
megkérdezem Nico. Hol van Drake? – A fiún végigfutott a hideg a hangjától, de
azért megpróbált lazának mutatkozni, vállat vont és kisfiús mosolyt villantott
rá.
– Nincs otthon?
– Te hülyének
nézel engem, Nicolas? – suttogta Lexi, és olyan gyorsan jelent meg előtte, hogy
a fiú észre sem vette. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy az orruk, majdnem
összeért. . – Nagyon rosszul hazudsz, úgy meg pláne, hogy tudom is, hogy nem
igaz, amit mondasz. Ott voltál Drake-el a ketrecharcon. Láttalak. Szóval hol
van?
– Te is ott
voltál? – döbbent meg Nico. – Nem láttalak. Drake azt mondta nem akarta
elmondani neked, mert túl ideges voltál ma.
– Ezernyi
lehetősége lett volna elmondani, de ez most nem érdekel – morogta Lexi, mire
Nico hátrált egy lépést. – Hol van? – Nico végignézett a lányon és összevonta a
szemöldökét. Hosszú évek óta nem látta Lexit harchoz öltözve. Elbizonytalanodva
állt egyik lábáról a másikra. Nem értette mi folyik itt. Érezte, hogy valami
nincs rendjén, hogy bár a vihar és az áramszünet lehetne teljesen normális,
mégis valami furcsa sötét feszültség ülte meg a levegőt. És most, hogy Lexi így
állt vele szemben, nem tudta nem-e követett el hatalmas hibát, mikor ott hagyta
Drake-t. Haza akarta hozni, és ellátni a sérüléseit, de a fiú nem hagyta. –
Várok!
– Meg fog ölni, ha
elmondom.
– Én foglak
megölni, mert nem azt csinálod, ami a dolgod lenne! – csattant fel Lexi. – Te
vagy a Védelmezője nem? A te dolgod lenne, hogy megvédd, vagy nem?
– De – mondta Nico
a lány szemébe nézve. – És azt is teszem.
– Hát nekem nem
úgy tűnik! Vagy ennyire vak vagy?
– Ha
megakadályozom a mai verekedést, sosem áll többé velem szóba, Lexi – csattant
fel Nico. – Hatalmas lehetőséget kapott. Verekedhetne pénzért és elmehetne
innen. Nyitni akar egy tetováló szalont és szeretne veled összeköltözni. Kell
neki a pénz és a pasas sokat ígért. Azt mondta, még ma aláírják a szerződést és
hazaküldött. Mit tehettem volna?
– Mondjuk, ott
maradsz? És akkor talán végre meglátod, hogy ki az a pasas. Lefogadom, hogy
sosem találkoztál vele – kiabált Lexi. – Bár nem hittem, volna, hogy ennyire
tehetségtelen védelmező vagy!
– Te miről
beszélsz? Mitől vagy ennyire kibukva? Egyáltalán honnan tudsz róla?
– Nico –
sóhajtotta Lexi. – Nem igaz, hogy nem érezted meg a démonokat és Sátánt a nézők
között.
Gyorsan, kapkodva elmondta
neki mi történt. A fiú minél többet hallott, úgy lett egyre sápadtabb. Alig öt
éve került Drake mellé, miután az előző védence meghalt rákban. Lexi pedig
bátorította, hogy nyugodtan mutassa meg magát Drake előtt és legyenek barátok.
Bár általában ezt nem szokták, a Védelmezők megpróbálnak láthatatlanok maradni
és messziről segíteni és védeni a rájuk bízott személyt. De a lány sokkal
inkább abban hitt, hogy ha barátok lesznek erősebb lesz a kötelékük. És valóban
így volt. Bár Drake-nek sosem mondta el, hogy a védelmezője, a barátságuk
mélynek és igaznak bizonyult. Vele olyan barátot nyert, akinek mindent
elmondhatott. Mert bár Lexivel egymás mellett nőttek fel, ő mégiscsak lány
volt, akivel nem beszélhetett meg mindent. Most pedig úgy érezte nem csak a
feladatát árulta el, de a barátját is.
– Jézusom… Mit
tettem? – roskadt le Nico abba a fotelba, amiből a lány felpattant
– Ne most ess
önsajnálatba, nagyon kérlek! Nem érünk rá ilyesmire! Tudod hova ment?
– Azt mondta, majd
hazahozzák – sóhajtotta Nico.
– Nem baj, majd
akkor megtaláljuk máshogy. Menjünk. – Nico felnézett Lexire, aki már az ajtó
felé indult.
– Hova akarsz
menni?
– Nico! – pördült
vissza felé Lexi. – Ne tettesd a hülyét és könyörgöm, szedd össze magad. Majd
ha megmentettük annyira törhetsz össze, amennyire csak akarsz, de most mozdulj
már!
– Ha ezt az
angyalom megtudja – morogta Nico, de lassan feláll a fotelból.
– Nem kell
megtudnia. Viselkedj már Védelmezőként! – csattant fel a lány. – Te vagy
összekötve Drake-el, simán megtalálod mindenféle sms nélkül is.
Nico lassan
pislogott egyet, majd megrázta a fejét.
– A francba,
igazad van – sietett el Lexi mellett.
– Persze, hogy
igazam van – mordult a lány és utána indult. – Remélem, van nálad fegyver –
jegyezte meg, mikor beugrott a fiú mellé az autóba. Nico csikorgó kerekekkel
lőtt ki a háza elől.
– Mindig van nálam
fegyver – felelte és hagyta, hogy az érzései vezessék az autót. Nem figyelte
merre mennek, engedte, hogy a Drake-el összekötött lélekdarabja irányítsa a
testét. – Nem mellesleg, hogy jutottál el a házamig autó nélkül?
– A titkos
alagúton jöttem. Van egy kijárat nem messze a házadtól.
– Ó!
Jó pár percig
hallgattak, miközben a kihalt sötét utcákon száguldoztak. Egyikük sem tudta mit
mondjon.
– És… – köszörülte
meg a torkát Nico. – Hogy van?
– Nem voltam bent
nála – közölte Lexi, majd hatalmast nyelve kinézett az ablakon. – Nem voltam
képes bemenni. Most nem.
– Jaj, Lexi –
sóhajtotta Nico és megfogta a lány kezét. – Nem a te hibád volt.
– Ne most, Nico –
kérte Lexi. – Ha most erről beszélünk, nem fogok tudni koncentrálni. Nem akarom
bezárva látni a lelkét.
– Tudom. Sajnálom.
– Én is – suttogta
Lexi.
Az út további
részét mély csöndben tették meg. Egyikük sem tudta mit mondjon,
megválaszolhatatlan kérdések keveregtek mindkettejükben. Olyan sok mindent
csináltak együtt, olyan sok mindent köszönhettek a másiknak. Titkok nyomták
mindegyikőjük lelkét. Bár Lexi azt elmondta Drake-nek, kicsoda is igazából, de
sosem beszélt neki a húgáról, vagy arról, hogy Nicoval mióta ismerik egymást.
Nico sem mondta el a fiúnak, hogy ő a védelmezője. Annyiszor akarta, de sosem
volt rá megfelelő az idő. Most pedig tudta, hogy ki fog derülni és félt, hogyan
fog reagálni rá. Nem akarta ezért elveszíteni a fiút.
Nem sokára már ki
is értek a városból. Mellettük először a tenger sötétsége húzódott, majd magas,
fenyőerdő nyúlt az égig.
– Azt hiszem, már
tudom, hova hívták el – egyenesedett ki Lexi. – Nem messze innen van az a régi
gyár. Tudod, ahol két éve megtalálták azokat a hullákat a hordókban. Valami
vegyszert gyártottak ott.
– Megkockáztatják
ilyen közel az Angyal háztól? – döbbent meg Nico. – Ezek őrültek!
– Végülis, mit vársz
tőlük? De ez valóban gyanús. Miért vállal ekkora kockázatot Drake-ért? Másrészt
pedig hol vannak az angyalok? Nekik érezni kellene a démonokat.
– Én azt az
angyalt sem érzem, akinek itt kellene lennie – bökött a fejével Nico
baloldalra. – Itt valami nincs rendjén.
– Amint végeztünk,
megnézzük, mi a helyzet arra – mondta Lexi. – Feláll a szőr a hátamon ettől az
egésztől.
Amikor észrevették
a kerítést, Nico lelassított és mellé húzódott. A kerekek már a földes úton
haladtak. Az utolsó métereket gurulva tették meg. Pont a leszakított kerítés
kapunál álltak meg. A gyár sötét épülete pár méterre az úttól terült el. Az egy
szintes épületet, csak a cikázó villámok fénye világította meg.
– Biztos jó helyen
vagyunk? Én nem látok semmit.
– Nézd meg jobban
– mondta Lexi, miközben kilökte az ajtót. – Balról a negyedik ablakból fény
szűrődik ki. – Nico előkapta a tőrét, majd kiszállva a kocsiból a lány után
indult.
Csendben, az
árnyékokba burkolózva indultak a gyár felé. Nem kellett megbeszélniük, hogyan
jutnak be, vagy, hogy mit csináljanak. Tudták, hogy csak akkor van bármi
esélyük, ha kétfelől támadnak és szétszakítják a démonok csapatát. És tudták,
hogy Drake–t minél messzebb kell menekíteni a harctól. Így Nico a hátsó ajtóhoz
indult, Lexi pedig elől igyekezett olyan ablakot találni, ahol bemászhat.
Miután megküzdve az egyik kitört, keskeny ablakkal, a halomba rakott dobozok
között surranva igyekezett a gyár belseje felé, ahonnan a fényt látta. Ahogy
közelebb ért, úgy látott egyre több démon árnyat, amik igyekeztek beleolvadni a
sötétségbe. A fény egyre élesebb lett és meghallotta Drake hangját is. Első
hangzásra tényleg nem tűnt másnak, mint egy megbeszélésnek, hogy mit írjanak a
szerződésbe, mennyi a pénz és a többi. De az azért kihallatszott Drake hangjából,
hogy nem tetszik a hely. Óvatosan kikukkantott két doboz között. Látta, hogy
körben mindenhol dobozok hevernek, a közepén egy asztal és két szék volt. Az
egyiken Drake ült, feldagadt szemmel, felhasadt szemöldökkel valamint szájjal
és türelmetlenül dobolt az asztalon. Vele szemben, Lexinek háttal ugyanaz a
szürke öltönyös alak állt, mint akit a tv-ben látott, ellenben az aurája a
közelében sem volt annak, akitől a lány rettegett. Lexi összeráncolta a
szemöldökét, mert, bár egy démon állt Drake-el szemben, aki a pokolból jött,
nem az, akire számított.
– Maga meg miről
beszél? – Ütötte meg a fülét Drake döbbent hangja, ugyanis egészen eddig nem is
figyelt arra miről beszélnek. A fiúra rápillantva látta a szemében az
értetlenséget és egy villanásra a félelmet is megvillanni. Tudta, hogy tovább
nem tétovázhat. m még mielőtt megmozdulhatott volna, egy kéz simult a vállára.
Lexi összerezzent, majd megnyugodva kifújta a levegőt, mikor megpillantotta
Sabrinát.
− Hogy kerülsz ide? – suttogta Lexi.
− Azt hitted, egyedül
hagylak ebben a helyzetben? Buta kislány – villantotta rá a mosolyát Sabrina.
Hosszú kék haját összekötötte, zöld szeme csillogott, szája sarkában
megcsillant a piercing. Lexi látta, hogy szikrázik karcsú teste körül a
varázserő. A feldőlő szék csattanására összerándultak, mind a ketten. – Én
elintézem a démonokat, te foglalkozz a fő gonosszal.
– Van itt egy
másik Védelmező, ha lehet, őt ne öld meg.
– Azt hiszed, nem
vettem észre? – forgatta a szemét Sabrina. – De csak azért ússza meg, mert
Drake Védelmezője. Na, menj, rúgd szét ennek a mocsoknak a seggét! – Lexi nem
mert hangosan felnevetni, de rávigyorgott a barátnőjére. Figyelte, ahogy a lány
felmászik a dobozok tetejére, hogy onnan kiáltson le a démonokra. – Na,
cuncikáim! Ki lesz az első? – Vörösen izzó varázsereje, szinte nappali
világosságot csinált a gyárban.
Lexi kihasználva a
démonok zavarodottságát, előrántotta a mellkasán lévő tőröket és villámgyorsan
Drake előtt termett.
– Lexi! – kiáltott
fel a fiú. A lány viszont nem figyelt rá, az előtte lévő démont bámulta.
– Te hogy-hogy még
élsz? – sziszegte a férfi.
− Te hogy-hogy nem
a pokolban rohadsz? – kérdezett vissza Lexi. – És hol a főnököd?
– A pokolban? –
vigyorgott rá a férfi, megmutatva több éles, hegyes fekete fogait. Lexi
hallotta, hogy Drake felszisszen mögötte.
– Vicces –
szorította még jobban a tőreit Lexi. Valami nem volt rendben. Nem ennek a
lénynek kellene most itt lennie. Még csak nem is a Sátán jobb keze volt, akire
a fontos ügyeit szokta bízni. Csupán valamelyik tábornoka, egy senki a
szemében. – Ott volt a harcon. Miért nem ő köti meg az üzletet?
A démon
fogcsikorgatóan magasan felröhögött.
– Drága, kicsi
Lexi, olyan könnyű becsapni téged. Bár, ha csak magamat mutatom, akkor is
lélekszakadva rohantál volna, hogy megmentsd a kis szerelmed lelkét. De vicces
volt a főnök alakját magamra ölteni. – A lány egyre zavartabban bámult rá. –
Látom nem érted. De nem baj. A kis szerelmed csak ráadás lesz.
– Ráadás?
– Igen, hiszen az
eredeti terv más volt – hajolt közelebb a démon. – Megsúgom neked. Végre
sikerült kicsalogatni téged a csigaházadból. Lexi Braver, valaki vár téged a
pokolban.
A rá lecsapni
készülő karmoktól a gyorsasága és a belé nevelt reflexek mentették meg. A lény
karmai szikrázva csúsztak le a tőr pengéjéről. A csapások olyan gyorsan követték egymást, hogy nem
tudott gondolkodni. Hagyta, hogy a teste irányítsa, előhozza a régi
mozdulatokat. Az adrenalin és a düh elmosta a félelmét. A felszínre tört a régi
Lexi, akitől féltek a démonok, akiknek suttogva ejtették ki a nevét az Árnyak
birodalmában. Már nem félt halálos táncba kezdeni ezzel a démonnal. Miközben
figyelt arra, hogy egyre messzebb csalogassa Drake-től, folyamatosan védekezett
és támadott. Ütött és rúgott, szúrt és vágott. A tőre bőrön, izmokon hatolt
keresztül, a penge csonthoz koccant. A démon dühösen felüvöltött és a hirtelen
előrántott tőrrel megvágta a lány karját. Vér csordult ki a sebből. Minden
érzékszervét betöltötte a csata. Érezte a démonok bűzét, ami összekeveredett
Sabrina varázserejének édes illatával, hallotta Nico kiabálását, Sabrina
nevetését, a démonok sikoltását. Fekete és vörös. Drake kiáltása viszont
kizökkentette és elkövette azt a hibát, hogy egy pillanatra nem az ellenfelére
figyelt. A lény olyan hirtelen kapta el a torkát és vágta a közelben lévő
falnak, hogy mozdulni sem maradt ideje. A két tőr csörömpölve hullott a
padlóra. A démon karmai a bőrébe mélyedtek, nem olyan mélyen, hogy megöljék, de
ahhoz eléggé, hogy ne kapjon rendesen levegőt.
– Az apád nem
tanított meg arra, hogy csak az ellenfeledre figyelj? – röhögött fel a férfi. –
Bár, miért csodálkozom? Ő sem volt valami nagy tehetség.
– Hát nem is
tudom. Ha jól emlékszem ő intézte el az arcodat – hörögte Lexi. – Megpróbálhatod
elrejteni, de az angyalpengék hege sosem gyógyul be.
– És még mindig
nem tudod befogni – mordult dühösen a férfi, majd még egyszer hozzá csapta a
lány a falhoz. Betondarabok hullottak le a háta mögül. Lexi a csillagokat
látta, miközben meleg vér folyt végig a nyakán. Kezét a démon karjára
kulcsolta, de nem tudta lerángatni a nyakáról. – Legszívesebben most azonnal
kibeleznélek, de megtiltották. Azt mondták vigyelek magammal, de azt nem
mondták, hogy nem szórakozhatok el veled előtte. Túl szép vagy a pokolba,
angyalkám – vigyorgott a férfi, miközben azzal a kezéből, amivel nem a lányt
szorongatta olyan hő tört fel, hogy remegett körülötte a levegő. Lexi levegő
után kapott és elkeseredettségében mellkason rúgta a férfit, de nem használt
semmit. Az csak röhögött. – Melyik testrészeddel kezdjem? Mondjuk az arcoddal?
Végülis nekem azt tette tönkre az apád. – A keze még szorosabban feszült a lány
torkára, a másik, sistergő kezét, pedig Lexi arcához közelítette. A lány az
arca elé kapta a kezét, bár tudta nem sokat fog érni. Ám a csuklóján lévő
tetoválásból bántóan éles, fehér fény tőrt elő, mielőtt a férfi hozzáérhetett
volna. Döbbenten bámulta a nap mintájú tetoválását, ami a szívverésével
egyszerre lüktetett és csak ontotta a fényt. A szeme sarkából látott egy másik,
hasonlóan erős fényt felvillanni.
- Mi a fene… –
hallotta meg Sabrina döbbent hangját. Pont ott, ahol neki is volt egy
tetoválása szintén feltört a fény. Lexi csak hápogott döbbenetében, főleg,
mikor a torkát szorongató démon fájdalomtól eltorzult arccal felüvöltött, majd
végül elengedte. Lexi keményen érkezett le a fenekére. A fény pedig egyre csak
ömlött a két tetoválásból elborítva mindent és mindenkit, elűzte az árnyakat és
fájdalmat okozott a démonoknak. Végül sorra semmivé váltak, nem maradt más
utánuk csupán fekete füst. Utolsónak a lányt fojtogató férfi maradt.
– Visszajövök
érted. Akkor is leviszlek a pokolba.
– Mindenkinek kell
valami életcél – suttogta Lexi, mivel nem volt képes hangosabban megszólalni. –
De azért ehhez nekem is van egy-két szavam.
– Vigyázz, Lexi
Braver! Fogalmad sincs, mi folyik itt – vigyorgott rá gúnyosan a férfi, majd
fekete füstté vált.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése