Út a pokolba - Lélekfoszlányok 2. lépés

Második lépés

 

Nico morogva lépett be a lakásba. Szidta az összes szentet, amiért ilyen időjárást adtak ma estére. Erős viharban és zuhogó esőben végig motorozni a városon nem volt a legnagyobb élvezet. Levette a bőrkabátját, amiből csöpögött a víz és a földre dobta. Megdörzsölte rövid szőke haját, ami oldalt fel volt nyírva. Vízcseppek szóródtak szerteszét. Felkattintotta a villanykapcsolót, de nem történt semmi.

– Fantasztikus – morogta, mikor rádöbbent, hogy nála sincs áram. Miután felkapcsolta a telefonján az elemlámpát, a kis előteret elhagyva a nappali felé indult. Remélte, hogy akad még valahol gyertya a lakásban, mert a telefonja nem fogja sokáig bírni.

– Hol van Drake?

– Jézusom, Lexi! – kiáltott fel Nico, miközben kiejtette a kezéből a telefont. Egy pillanatra sötétben maradtak, majd a lány felkapcsolta az elemlámpát. – A frászt hozod rám. – hajolt le a telefonjáért Nico, majd a lányra nézett. Lexi szinte beleolvadt a sötét fotelba. Viszont azt látta, hogy a szeme dühösen villog.

– Még egyszer megkérdezem Nico. Hol van Drake? – A fiún végigfutott a hideg a hangjától, de azért megpróbált lazának mutatkozni, vállat vont és kisfiús mosolyt villantott rá.

– Nincs otthon?

– Te hülyének nézel engem, Nicolas? – suttogta Lexi, és olyan gyorsan jelent meg előtte, hogy a fiú észre sem vette. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy az orruk, majdnem összeért. . – Nagyon rosszul hazudsz, úgy meg pláne, hogy tudom is, hogy nem igaz, amit mondasz. Ott voltál Drake-el a ketrecharcon. Láttalak. Szóval hol van?

– Te is ott voltál? – döbbent meg Nico. – Nem láttalak. Drake azt mondta nem akarta elmondani neked, mert túl ideges voltál ma.

– Ezernyi lehetősége lett volna elmondani, de ez most nem érdekel – morogta Lexi, mire Nico hátrált egy lépést. – Hol van? – Nico végignézett a lányon és összevonta a szemöldökét. Hosszú évek óta nem látta Lexit harchoz öltözve. Elbizonytalanodva állt egyik lábáról a másikra. Nem értette mi folyik itt. Érezte, hogy valami nincs rendjén, hogy bár a vihar és az áramszünet lehetne teljesen normális, mégis valami furcsa sötét feszültség ülte meg a levegőt. És most, hogy Lexi így állt vele szemben, nem tudta nem-e követett el hatalmas hibát, mikor ott hagyta Drake-t. Haza akarta hozni, és ellátni a sérüléseit, de a fiú nem hagyta. – Várok!

– Meg fog ölni, ha elmondom.

– Én foglak megölni, mert nem azt csinálod, ami a dolgod lenne! – csattant fel Lexi. – Te vagy a Védelmezője nem? A te dolgod lenne, hogy megvédd, vagy nem?

– De – mondta Nico a lány szemébe nézve. – És azt is teszem.

– Hát nekem nem úgy tűnik! Vagy ennyire vak vagy?

– Ha megakadályozom a mai verekedést, sosem áll többé velem szóba, Lexi – csattant fel Nico. – Hatalmas lehetőséget kapott. Verekedhetne pénzért és elmehetne innen. Nyitni akar egy tetováló szalont és szeretne veled összeköltözni. Kell neki a pénz és a pasas sokat ígért. Azt mondta, még ma aláírják a szerződést és hazaküldött. Mit tehettem volna?

– Mondjuk, ott maradsz? És akkor talán végre meglátod, hogy ki az a pasas. Lefogadom, hogy sosem találkoztál vele – kiabált Lexi. – Bár nem hittem, volna, hogy ennyire tehetségtelen védelmező vagy!

– Te miről beszélsz? Mitől vagy ennyire kibukva? Egyáltalán honnan tudsz róla?

– Nico – sóhajtotta Lexi. – Nem igaz, hogy nem érezted meg a démonokat és Sátánt a nézők között.

Gyorsan, kapkodva elmondta neki mi történt. A fiú minél többet hallott, úgy lett egyre sápadtabb. Alig öt éve került Drake mellé, miután az előző védence meghalt rákban. Lexi pedig bátorította, hogy nyugodtan mutassa meg magát Drake előtt és legyenek barátok. Bár általában ezt nem szokták, a Védelmezők megpróbálnak láthatatlanok maradni és messziről segíteni és védeni a rájuk bízott személyt. De a lány sokkal inkább abban hitt, hogy ha barátok lesznek erősebb lesz a kötelékük. És valóban így volt. Bár Drake-nek sosem mondta el, hogy a védelmezője, a barátságuk mélynek és igaznak bizonyult. Vele olyan barátot nyert, akinek mindent elmondhatott. Mert bár Lexivel egymás mellett nőttek fel, ő mégiscsak lány volt, akivel nem beszélhetett meg mindent. Most pedig úgy érezte nem csak a feladatát árulta el, de a barátját is.

– Jézusom… Mit tettem? – roskadt le Nico abba a fotelba, amiből a lány felpattant

– Ne most ess önsajnálatba, nagyon kérlek! Nem érünk rá ilyesmire! Tudod hova ment?

– Azt mondta, majd hazahozzák – sóhajtotta Nico.

– Nem baj, majd akkor megtaláljuk máshogy. Menjünk. – Nico felnézett Lexire, aki már az ajtó felé indult.

– Hova akarsz menni?

– Nico! – pördült vissza felé Lexi. – Ne tettesd a hülyét és könyörgöm, szedd össze magad. Majd ha megmentettük annyira törhetsz össze, amennyire csak akarsz, de most mozdulj már!

– Ha ezt az angyalom megtudja – morogta Nico, de lassan feláll a fotelból.

– Nem kell megtudnia. Viselkedj már Védelmezőként! – csattant fel a lány. – Te vagy összekötve Drake-el, simán megtalálod mindenféle sms nélkül is.

Nico lassan pislogott egyet, majd megrázta a fejét.

– A francba, igazad van – sietett el Lexi mellett.

– Persze, hogy igazam van – mordult a lány és utána indult. – Remélem, van nálad fegyver – jegyezte meg, mikor beugrott a fiú mellé az autóba. Nico csikorgó kerekekkel lőtt ki a háza elől.

– Mindig van nálam fegyver – felelte és hagyta, hogy az érzései vezessék az autót. Nem figyelte merre mennek, engedte, hogy a Drake-el összekötött lélekdarabja irányítsa a testét. – Nem mellesleg, hogy jutottál el a házamig autó nélkül?

– A titkos alagúton jöttem. Van egy kijárat nem messze a házadtól.

– Ó!

Jó pár percig hallgattak, miközben a kihalt sötét utcákon száguldoztak. Egyikük sem tudta mit mondjon.

– És… – köszörülte meg a torkát Nico. – Hogy van?

– Nem voltam bent nála – közölte Lexi, majd hatalmast nyelve kinézett az ablakon. – Nem voltam képes bemenni. Most nem.

– Jaj, Lexi – sóhajtotta Nico és megfogta a lány kezét. – Nem a te hibád volt.

– Ne most, Nico – kérte Lexi. – Ha most erről beszélünk, nem fogok tudni koncentrálni. Nem akarom bezárva látni a lelkét.

– Tudom. Sajnálom.

– Én is – suttogta Lexi.

Az út további részét mély csöndben tették meg. Egyikük sem tudta mit mondjon, megválaszolhatatlan kérdések keveregtek mindkettejükben. Olyan sok mindent csináltak együtt, olyan sok mindent köszönhettek a másiknak. Titkok nyomták mindegyikőjük lelkét. Bár Lexi azt elmondta Drake-nek, kicsoda is igazából, de sosem beszélt neki a húgáról, vagy arról, hogy Nicoval mióta ismerik egymást. Nico sem mondta el a fiúnak, hogy ő a védelmezője. Annyiszor akarta, de sosem volt rá megfelelő az idő. Most pedig tudta, hogy ki fog derülni és félt, hogyan fog reagálni rá. Nem akarta ezért elveszíteni a fiút.

Nem sokára már ki is értek a városból. Mellettük először a tenger sötétsége húzódott, majd magas, fenyőerdő nyúlt az égig.

– Azt hiszem, már tudom, hova hívták el – egyenesedett ki Lexi. – Nem messze innen van az a régi gyár. Tudod, ahol két éve megtalálták azokat a hullákat a hordókban. Valami vegyszert gyártottak ott.

– Megkockáztatják ilyen közel az Angyal háztól? – döbbent meg Nico. – Ezek őrültek!

– Végülis, mit vársz tőlük? De ez valóban gyanús. Miért vállal ekkora kockázatot Drake-ért? Másrészt pedig hol vannak az angyalok? Nekik érezni kellene a démonokat.

– Én azt az angyalt sem érzem, akinek itt kellene lennie – bökött a fejével Nico baloldalra. – Itt valami nincs rendjén.

– Amint végeztünk, megnézzük, mi a helyzet arra – mondta Lexi. – Feláll a szőr a hátamon ettől az egésztől.

Amikor észrevették a kerítést, Nico lelassított és mellé húzódott. A kerekek már a földes úton haladtak. Az utolsó métereket gurulva tették meg. Pont a leszakított kerítés kapunál álltak meg. A gyár sötét épülete pár méterre az úttól terült el. Az egy szintes épületet, csak a cikázó villámok fénye világította meg.

– Biztos jó helyen vagyunk? Én nem látok semmit.

– Nézd meg jobban – mondta Lexi, miközben kilökte az ajtót. – Balról a negyedik ablakból fény szűrődik ki. – Nico előkapta a tőrét, majd kiszállva a kocsiból a lány után indult.

Csendben, az árnyékokba burkolózva indultak a gyár felé. Nem kellett megbeszélniük, hogyan jutnak be, vagy, hogy mit csináljanak. Tudták, hogy csak akkor van bármi esélyük, ha kétfelől támadnak és szétszakítják a démonok csapatát. És tudták, hogy Drake–t minél messzebb kell menekíteni a harctól. Így Nico a hátsó ajtóhoz indult, Lexi pedig elől igyekezett olyan ablakot találni, ahol bemászhat. Miután megküzdve az egyik kitört, keskeny ablakkal, a halomba rakott dobozok között surranva igyekezett a gyár belseje felé, ahonnan a fényt látta. Ahogy közelebb ért, úgy látott egyre több démon árnyat, amik igyekeztek beleolvadni a sötétségbe. A fény egyre élesebb lett és meghallotta Drake hangját is. Első hangzásra tényleg nem tűnt másnak, mint egy megbeszélésnek, hogy mit írjanak a szerződésbe, mennyi a pénz és a többi. De az azért kihallatszott Drake hangjából, hogy nem tetszik a hely. Óvatosan kikukkantott két doboz között. Látta, hogy körben mindenhol dobozok hevernek, a közepén egy asztal és két szék volt. Az egyiken Drake ült, feldagadt szemmel, felhasadt szemöldökkel valamint szájjal és türelmetlenül dobolt az asztalon. Vele szemben, Lexinek háttal ugyanaz a szürke öltönyös alak állt, mint akit a tv-ben látott, ellenben az aurája a közelében sem volt annak, akitől a lány rettegett. Lexi összeráncolta a szemöldökét, mert, bár egy démon állt Drake-el szemben, aki a pokolból jött, nem az, akire számított.

– Maga meg miről beszél? – Ütötte meg a fülét Drake döbbent hangja, ugyanis egészen eddig nem is figyelt arra miről beszélnek. A fiúra rápillantva látta a szemében az értetlenséget és egy villanásra a félelmet is megvillanni. Tudta, hogy tovább nem tétovázhat. m még mielőtt megmozdulhatott volna, egy kéz simult a vállára. Lexi összerezzent, majd megnyugodva kifújta a levegőt, mikor megpillantotta Sabrinát.

− Hogy kerülsz ide? – suttogta Lexi.

− Azt hitted, egyedül hagylak ebben a helyzetben? Buta kislány – villantotta rá a mosolyát Sabrina. Hosszú kék haját összekötötte, zöld szeme csillogott, szája sarkában megcsillant a piercing. Lexi látta, hogy szikrázik karcsú teste körül a varázserő. A feldőlő szék csattanására összerándultak, mind a ketten. – Én elintézem a démonokat, te foglalkozz a fő gonosszal.

– Van itt egy másik Védelmező, ha lehet, őt ne öld meg.

– Azt hiszed, nem vettem észre? – forgatta a szemét Sabrina. – De csak azért ússza meg, mert Drake Védelmezője. Na, menj, rúgd szét ennek a mocsoknak a seggét! – Lexi nem mert hangosan felnevetni, de rávigyorgott a barátnőjére. Figyelte, ahogy a lány felmászik a dobozok tetejére, hogy onnan kiáltson le a démonokra. – Na, cuncikáim! Ki lesz az első? – Vörösen izzó varázsereje, szinte nappali világosságot csinált a gyárban.

Lexi kihasználva a démonok zavarodottságát, előrántotta a mellkasán lévő tőröket és villámgyorsan Drake előtt termett.

– Lexi! – kiáltott fel a fiú. A lány viszont nem figyelt rá, az előtte lévő démont bámulta.

– Te hogy-hogy még élsz? – sziszegte a férfi.

− Te hogy-hogy nem a pokolban rohadsz? – kérdezett vissza Lexi. – És hol a főnököd?

– A pokolban? – vigyorgott rá a férfi, megmutatva több éles, hegyes fekete fogait. Lexi hallotta, hogy Drake felszisszen mögötte.

– Vicces – szorította még jobban a tőreit Lexi. Valami nem volt rendben. Nem ennek a lénynek kellene most itt lennie. Még csak nem is a Sátán jobb keze volt, akire a fontos ügyeit szokta bízni. Csupán valamelyik tábornoka, egy senki a szemében. – Ott volt a harcon. Miért nem ő köti meg az üzletet?

A démon fogcsikorgatóan magasan felröhögött.

– Drága, kicsi Lexi, olyan könnyű becsapni téged. Bár, ha csak magamat mutatom, akkor is lélekszakadva rohantál volna, hogy megmentsd a kis szerelmed lelkét. De vicces volt a főnök alakját magamra ölteni. – A lány egyre zavartabban bámult rá. – Látom nem érted. De nem baj. A kis szerelmed csak ráadás lesz.

– Ráadás?

– Igen, hiszen az eredeti terv más volt – hajolt közelebb a démon. – Megsúgom neked. Végre sikerült kicsalogatni téged a csigaházadból. Lexi Braver, valaki vár téged a pokolban.

A rá lecsapni készülő karmoktól a gyorsasága és a belé nevelt reflexek mentették meg. A lény karmai szikrázva csúsztak le a tőr pengéjéről. A csapások olyan gyorsan követték egymást, hogy nem tudott gondolkodni. Hagyta, hogy a teste irányítsa, előhozza a régi mozdulatokat. Az adrenalin és a düh elmosta a félelmét. A felszínre tört a régi Lexi, akitől féltek a démonok, akiknek suttogva ejtették ki a nevét az Árnyak birodalmában. Már nem félt halálos táncba kezdeni ezzel a démonnal. Miközben figyelt arra, hogy egyre messzebb csalogassa Drake-től, folyamatosan védekezett és támadott. Ütött és rúgott, szúrt és vágott. A tőre bőrön, izmokon hatolt keresztül, a penge csonthoz koccant. A démon dühösen felüvöltött és a hirtelen előrántott tőrrel megvágta a lány karját. Vér csordult ki a sebből. Minden érzékszervét betöltötte a csata. Érezte a démonok bűzét, ami összekeveredett Sabrina varázserejének édes illatával, hallotta Nico kiabálását, Sabrina nevetését, a démonok sikoltását. Fekete és vörös. Drake kiáltása viszont kizökkentette és elkövette azt a hibát, hogy egy pillanatra nem az ellenfelére figyelt. A lény olyan hirtelen kapta el a torkát és vágta a közelben lévő falnak, hogy mozdulni sem maradt ideje. A két tőr csörömpölve hullott a padlóra. A démon karmai a bőrébe mélyedtek, nem olyan mélyen, hogy megöljék, de ahhoz eléggé, hogy ne kapjon rendesen levegőt.

– Az apád nem tanított meg arra, hogy csak az ellenfeledre figyelj? – röhögött fel a férfi. – Bár, miért csodálkozom? Ő sem volt valami nagy tehetség.

– Hát nem is tudom. Ha jól emlékszem ő intézte el az arcodat – hörögte Lexi. – Megpróbálhatod elrejteni, de az angyalpengék hege sosem gyógyul be.

– És még mindig nem tudod befogni – mordult dühösen a férfi, majd még egyszer hozzá csapta a lány a falhoz. Betondarabok hullottak le a háta mögül. Lexi a csillagokat látta, miközben meleg vér folyt végig a nyakán. Kezét a démon karjára kulcsolta, de nem tudta lerángatni a nyakáról. – Legszívesebben most azonnal kibeleznélek, de megtiltották. Azt mondták vigyelek magammal, de azt nem mondták, hogy nem szórakozhatok el veled előtte. Túl szép vagy a pokolba, angyalkám – vigyorgott a férfi, miközben azzal a kezéből, amivel nem a lányt szorongatta olyan hő tört fel, hogy remegett körülötte a levegő. Lexi levegő után kapott és elkeseredettségében mellkason rúgta a férfit, de nem használt semmit. Az csak röhögött. – Melyik testrészeddel kezdjem? Mondjuk az arcoddal? Végülis nekem azt tette tönkre az apád. – A keze még szorosabban feszült a lány torkára, a másik, sistergő kezét, pedig Lexi arcához közelítette. A lány az arca elé kapta a kezét, bár tudta nem sokat fog érni. Ám a csuklóján lévő tetoválásból bántóan éles, fehér fény tőrt elő, mielőtt a férfi hozzáérhetett volna. Döbbenten bámulta a nap mintájú tetoválását, ami a szívverésével egyszerre lüktetett és csak ontotta a fényt. A szeme sarkából látott egy másik, hasonlóan erős fényt felvillanni.

- Mi a fene… – hallotta meg Sabrina döbbent hangját. Pont ott, ahol neki is volt egy tetoválása szintén feltört a fény. Lexi csak hápogott döbbenetében, főleg, mikor a torkát szorongató démon fájdalomtól eltorzult arccal felüvöltött, majd végül elengedte. Lexi keményen érkezett le a fenekére. A fény pedig egyre csak ömlött a két tetoválásból elborítva mindent és mindenkit, elűzte az árnyakat és fájdalmat okozott a démonoknak. Végül sorra semmivé váltak, nem maradt más utánuk csupán fekete füst. Utolsónak a lányt fojtogató férfi maradt. 

– Visszajövök érted. Akkor is leviszlek a pokolba.

– Mindenkinek kell valami életcél – suttogta Lexi, mivel nem volt képes hangosabban megszólalni. – De azért ehhez nekem is van egy-két szavam. 

– Vigyázz, Lexi Braver! Fogalmad sincs, mi folyik itt – vigyorgott rá gúnyosan a férfi, majd fekete füstté vált.